Nagyvilág

Kína lefaragja Hongkong autonómiáját

Megszavazták a sokat bírált nemzetbiztonsági törvényt.

A kínai Országos Népi Gyűlés (parlament) állandó bizottsága megszavazta a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvényt. A testület 162 tagja egyhangúlag fogadta el a jogszabályt, amely várhatóan július 1-jén, Hongkong Kínához  történő visszakerülésének 23. évfordulóján lép hatályba.

Korábban a hongkongi demokráciapárti aktivisták, külföldi szervezetek komoly aggodalmukat fejezték ki, mivel a törvény lényegében felszámolja Hongkong autonómiáját. Márpedig azt Pekingnek az „egy ország, két rendszer” elve alapján ötven évig  szavatolni kell onnan kezdve, hogy Hongkong 1997-ben a brit uralom alól visszakerült Kínához.

Peking ugyanakkor azt állítja, hogy a törvény csak rendzavarók egy kis csoportja ellen irányul. Azzal a szakadár törekvéseket, a felforgató tevékenységet, a terrorizmust és azt akarják megakadályozni, hogy külföldiek beavatkozzanak Hongkong belügyeibe.

Az MTI idézi a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lapot, amely szerint csak egy maroknyi hongkongi törvényhozó pillanthatott bele a tervezetbe, mielőtt azt a parlament elfogadta volna, emiatt sokan az átláthatóság hiányára panaszkodtak. Az újság bennfentes forrásokra hivatkozva azt írta, a törvény részleteit helyi idő szerint kedden délután ismerteti a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A Hszinhua korábban azt írta, Kína felállít egy külön biztonsági hivatalt, annak lesz a feladata a törvény végrehajtása lesz. Egyes források szerint az új jogszabály felülír minden olyan hongkongi törvényt, amely ellentétes vele. Carrie Lam hongkongi kormányzó kitért a törvénnyel kapcsolatos újságírói kérdések megválaszolása elől.

Az amerikai kormány a jogszabály miatt visszavonja a Hongkong számára biztosított különleges gazdasági és kereskedelmi előnyöket. Mike Pompeo külügyminiszter vízumkorlátozásokat jelentett be a kínai tisztségviselőkkel szemben, akik Washington szerint felelősek a hongkongi szabadságjogok megcsonkításáért.

Válaszul Peking is vízumkorlátozásokkal sújtott amerikai tisztségviselőket, akik megítélése szerint arcátlan magatartást tanúsítanak egyes helyi ügyekkel kapcsolatban. A törvény bevezetése korábban szót emelt az ENSZ, az Európai Parlament, a G7 országcsoport, az Egyesült Királyság, valamint Japán is.

Kiemelt kép: Kínát támogató tüntetők vonulnak az amerikai konzulátus felé vonulnak Hongkongban június 26-án, hogy tiltakozzanak az Egyesült Államok szankciói ellen. MTI/EPA/Jerome Favre

Ajánlott videó

Olvasói sztorik