Nagyvilág

Átment a kínai nemzetbiztonsági törvény, végveszélyben Hongkong szabadsága

Korábban a témában:

A várakozásoknak megfelelően elfogadta a kínai parlament a múlt pénteken ismertetett, Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet csütörtökön, írja az MTI.

A hongkongi demokráciapárti politikusok és aktivisták aggodalmai szerint a hongkongi szabadságjogokat korlátozó törvénytervezet betiltja a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását, és a kínai központi kormányzat ellen irányuló, felforgatónak minősített cselekményeket.

A hongkongi kormányzat számára pedig előírja, hogy új intézményeket hozzon létre a szuverenitás védelme céljából, valamint engedélyezze a pekingi ügynökségeknek, hogy belátásuk szerint járjanak el a városban.

A törvénytervezet ellen, amelynek fényében az Egyesült Államok többé nem tekinti Hongkongot autonóm területnek, ezrek vonultak utcára vasárnap az egy ország, két rendszer elve alapján különleges közigazgatási státusszal rendelkező városban.

Kiemelt kép: ANTHONY WALLACE / AFP

Címkék: hongkongkína

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.