Nagyvilág

Harminc éve élnek házasságban, de a feleségnek nem tűnt fel, hogy a férje sorozatgyilkos

Tíz év után elfogták a kasirai mániákus gyilkost.

Június 10-én a rendőrök elfogták azt a férfit, aki 2010 és 2020 között, azaz tíz éven át erőszakolt és ölt meg nőket; olykor áldozatainak holttestét is meggyalázta. A vízvezeték-szerelőként dolgozó Andrej Jezsov a bűncselekmények többségét saját városában, a moszkvai területhez tartozó Kasirában követte el, az orosz sajtóban kasirai eszelős néven emlegetik.

Eddig hét gyilkosságot vallott be, de könnyen lehet, hogy újabb esetekről is beszél majd.

A hírek szerint az 53 éves férfi együttműködik a nyomozó hatóságokkal, és ahogy az alábbi videón is látható: higgadtan, különösebb érzelmek kimutatása nélkül beszél tetteiről, mintha teljesen hétköznapi cselekményekről számolna be. Azt is a legnagyobb nyugalommal ecsetelte, hogy mi vette rá a gyilkolásra:

– Vágyaim kielégítése vezérelt.

– És gyakran érzett ilyen vágyat?

– Bizonyos időközönként. Félévente-évente.

A videóban azt is bemutatja, hogyan hurcolt egy holttestet a kocsijából egy bokros területre.

A vízvezeték-szerelőt egyszerű és nyugodt embernek ismerték, szomszédai úgy hitték, tiszteletreméltó munkásember lakik mellettük, mindenre gondoltak, csak arra nem, hogy kegyetlen gyilkos. Kollégái szerint is csendes, visszafogott ember, akinek sosem volt konfliktusa senkivel.

Éjszaka ment „vadászni”

Jezsov sok tekintetben hasonlít a Szovjetunió leghírhedtebb sorozatgyilkosára, Andrej Csikatilóra, aki a nyolcvanas években több tucat embert ölt meg – ő maga 56 gyilkosságot vallott be, de a nyomozók szerint 65 felett is lehet az áldozatok valós száma. Mindketten átlagos külsejű férfiak, akik hosszú éveken át az orruknál fogva vezették a nyomozó hatóságokat, sőt, Jezsov még csak nem is került soha a hatóságok látókörébe.

A sorozatgyilkosok egy részére jellemző, hogy nagyjából hasonló korú, külsejű áldozatokra vadásznak, Jezsov azonban idősekre, gyerekekre egyaránt rátámadt; az egyetlen közös vonás, hogy próbált nála gyengébbeket kiszemelni. Áldozatait véletlenszerűen választotta ki, éjszakánként „ment vadászni”, benézett lakások földszinti ablakain, az otthon egyedül lévő nőket megerőszakolta, megfojtotta.

A kasirai vízvezeték-szerelő közel 30 évig élt a feleségével, akit sokkolt a tény, hogy férje kettős életet élt, és az általa megismert visszafogott, teljesen átlagos családos ember valójában egy kegyetlen gyilkos. Felesége ráadásul pszichológus, de úgy tűnik, férje személyiségét nem sikerült kiismernie; a nő az éjszakánként olykor otthonról eltávozó férfinak simán elhitte, hogy csőtöréshez hívták ki.

A hírek szerint Jezsovnak gyerekei és unokái is születtek.

A lebukás

Június 8-án éjszaka Jezsov bemászott egy kasirai házba, ahol megerőszakolt, majd meggyilkolt egy 88 éves nőt. Elvitte magával a nyugdíjas régi takarékbetétkönyveit és a szovjet időkből megmaradt fekete-fehér kistévéjét – egyébként is jellemző rá, hogy csupa értéktelen tárggyal távozott az áldozataitól –, majd a televíziót már a nő háza előtt eldobta, a betétkönyveket pedig később az utcán.

Ez utóbbi buktatta le: az utcai kamerák felvették, ahogy a földre hajít valamit, a papírokat átnézve a nyomozók rájöttek, hogy azok a meggyilkolt idős nő tulajdonát képezték – innentől már nem volt nehéz Andrej Jezsov nyomára bukkanni. A férfit a háza előtt vették őrizetbe.

Az alábbi felvételen – amiben beismeri, hogy az elmúlt tíz évben számos gyilkosságot és nemi erőszakot követett el – megmutatja a nyomozóknak, hogyan mászott be a 88 éves nő házába, és hogy hová dobta el a papírokat.

Két túlélő

A férfi ujjlenyomatát nem találták meg a rendőrségi adatbázisban (lévén, hogy korábban sosem került a hatóságok látókörébe), DNS-nyomai azonban megegyeztek négy korábbi tetthelyen talált mintákkal.

Andrej Jezsov eddig hét gyilkosságot vallott be, ezek közül négyet Kasirában követett el. Először 2010 februárjában ölt: megerőszakolt és megfojtott egy 79 éves kasirai nőt. Három évvel később egy másik idős nőt erőszakolt meg, a nyugdíjas életben maradt, de csak néhány héttel élte túl a támadást: a szíve nem bírta ki a sokkot.

Két áldozata életben maradt a támadás után, egyikük egy tízéves lány, akit még január 3-án éjszaka megerőszakolt és megpróbált megfojtani, ám az utolsó pillanatban a kislány apja felébredt, és a támadó elmenekült. A gyereket azóta is pszichológusok kezelik. Februárban a kasirai férfi egy 14 éves alvó lányra támadt, akinek azonban néhány ütéssel sikerült megzavarnia Jezsovot, aki ezután elmenekült. A megtámadott fiatal hiába hívta azonnal a rendőrséget, nem sikerült megtalálni a tettest – egészen júniusig.

Mivel Jezsov a 2015–2020 közötti időszakból nem vallott be egyetlen támadást sem, a nyomozók most a korábbi lezáratlan ügyeket vizsgálják, hátha összefüggésbe hozhatók a „kasirai eszelőssel”. A majdani nyomozások eredményei azonban már mit sem változtatnak azon, hogy – amennyiben a pszichiátriai vizsgálatok után beszámíthatónak találják – Andrej Jezsov élete hátralevő részét börtönben tölti majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik