Nagyvilág

A helyi szakértő szerint a WHO félreérti a svéd számokat

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének járványügyi figyelmeztetése a svéd adatok félreértelmezésén alapul – mondta Anders Tegnell, a svéd közegészségügyi hivatal járványügyi szakértője pénteken. Tegnell szerint a tesztelés kiterjesztése miatt ugrott meg a koronavírus-fertőzöttek száma Svédországban.

„Sajnos az adatok félreértelmezéséről van szó” – hangsúlyozta a szakértő a SVT svéd állami tévécsatorna egyik reggeli műsorában, miután a WHO vezetője Svédországot is azon államok közé sorolta, amelyekben terjed a kór.

Azért növekszik az esetek száma Svédországban, mert sokkal több tesztet végzünk, mint korábban.

Az MTI beszámolója szerint Tegnell megjegyezte, hogy eközben csökken a halálos áldozatok, illetve az intenzív kórházi ápolásra szoruló koronavírusos betegek száma, és egyre kevesebben kerülnek kórházba. Hivatalos adatok szerint naponta körülbelül tucatnyi beteg kerül intenzív osztályra, szemben a járvány csúcsán, áprilisban tapasztalt negyvennel. Emellett egy hónap alatt megduplázódott az elvégzett tesztek száma. Június közepén heti több mint 61 ezer tesztet végeztek el.

Tegnell sajnálatosnak nevezte, hogy összetévesztik hazáját azokkal az országokkal, ahol csak most kezdődik a járvány. Rámutatott: a WHO nem lépett kapcsolatba a svéd közegészségügyi hivatallal, hogy árnyaltabb képet kapjon a helyzetről.

A WHO 53 országot tömörítő európai részlege csütörtökön közölte: 30 államban terjedt a járvány az elmúlt két hétben. A világszervezet szakértője, Hans Kluge szerint 11 országban – Svédországban, Kazahsztánban, Moldovában, Észak-Macedóniában, Koszovóban, Azerbajdzsánban, Bosznia-Hercegovinában, Kirgizisztánban, Örményországban, Albániában és Ukrajnában – ütemesen emelkedett a fertőzések száma. Ezekben az országokban az összeomlás szélére kerülhet egészségügyi rendszer, ha a jelenlegi ütemben zajlik a vírus terjedése – figyelmeztetett Kluge.

Svédországban nem léptettek életbe olyan szigorú korlátozásokat, mint máshol. A kormány felszólította a helyieket, hogy csak a legszükségesebb esetekben utazzanak, tartsák a távolságot másoktól és maradjanak otthon, ha idősebbek, vagy enyhébb tüneteket tapasztalnak magukon. A nyilvános rendezvények felső létszámkorlátját ötven főben szabták meg. Azonban az oktatási intézmények és az éttermek is nyitva maradtak, és karantént sem rendeltek el. A svéd közegészségügyi hivatal csütörtöki adatai szerint eddig 63 900 fertőzöttje és 5230 halálos áldozata van a koronavírusnak.

Kiemelt kép: Magnus ANDERSSON/TT NEWS AGENCY/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ami az iskolákban történik, sokkal inkább emberkísérlet, mint a szuperkupadöntő

Nincs egységes protokoll, a tesztelési gyakorlat kaotikus, a karanténkötelezettség megállapítása pedig következetlen – ilyen körülmények között zajlik az őszi tanév első hónapja számos magyar iskolában. A pedagógusok nem értik, velük miért nem törődik senki, a szakszervezet pedig sötét jövőt vizionál, ha nem lesz változás a szabályozásban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.