Nagyvilág

Dzsihadista szülők gyerekeit szállította haza Franciaország

Az Iszlám Államhoz csatlakozott francia dzsihadisták gyerekeit szállították haza Franciaországba – jelentette be a francia külügyminisztérium hétfőn. A tárca közleménye szerint az eddig kurd fennhatóság alatt lévő szíriai menekülttáborokban élő 10 gyerek közt több árva is van – írja az MTI.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet 2019-es összeomlása óta eddig 28 gyereket szállítottak haza Franciaországba. A terrorszervezet Szíria és Irak részeit magába foglaló „kalifátusának” bukása után diplomáciai huzavona alakult ki a javarészt kurd menekülttáborokba került, nyugati állampolgárságú dzsihadisták és családtagjaik ügyében a kurd milíciák és a nyugati kormányok közt. Az utóbbiak több alkalommal elutasították, hogy visszafogadják állampolgáraikat, míg a kurdok leszögezték: nem tudnak tovább a foglyaikról gondoskodni.

Jelenleg mintegy 300 gyerek van kurd ellenőrzésű táborokban, akinek a szülei francia állampolgárságúak, az ő esetükben az anya jóváhagyása is szükséges a hazaszállításhoz. A francia kormány adatai szerint mintegy 1700 francia állampolgár csatlakozott a dzsihadistákhoz Irakban és Szíriában 2014 óta. Közülük több százan életüket vesztették, a több mint 300 hazatérőt bíróság elé állították, a többség viszont elmenekült a dzsihadisták által ellenőrzött területekre, például Líbiába.

Franciaország azért ellenzi a dzsihadisták hazatérését, mert az országot 2015 óta sújtó iszlamista terrortámadások többségét Szíriából az Iszlám Állam tervezte meg, és francia dzsihadistákkal hajtatta végre.

Összesen csaknem 12 000 külföldi, köztük 4000 nő és 8000 gyerek, él 3 menekülttáborban Szíria északkeleti részén, nagyrészük al-Hólban. Tavaly helyi segélyszervezetek szerint 517 ember, köztük 371 gyerek halt meg a táborban. Nemzetközi segélyszervezetek többször felhívták a figyelmet az ott uralkodó borzasztó körülményekre.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: BEKIR KASIM/ANADOLU AGENCY/ANADOLU AGENCY VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik