Nagyvilág

Trumpról kérdezték Kanada miniszterelnökét, 21 másodpercig gondolkodott a válaszon

Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke hosszasan habozott, mielőtt kedden válaszolt a sajtó kérdésére, hogy mi a véleménye arról, ahogy Donald Trump amerikai elnök kezeli hazájában a zavargásokat, és hogy a hadsereg bevetésével fenyegetőzik.

Trudeau 21 másodperces csend után kezdett válaszába, ám kerülte, hogy közvetlenül nevén említse Trumpot, csupán általánosságban beszélt.

Mindannyian elszörnyedve és döbbenten szembesülünk azzal, ami az Egyesült Államokban történik. Az emberek egyesítésének van itt az ideje, de meghallgatásuknak is, és hogy megtudjuk, miféle igazságtalanságok történnek a haladás dacára évek, évtizedek óta

– mondta végül a kanadai kormányfő.

Több kanadai nagyvárosban rokonszenvező tüntetések voltak az Egyesült Államokban demonstrálókkal, akik azért vonultak az utcákra, mert felháborodtak az afroamerikai George Floyd halála miatt, amelyet brutális rendőri túlkapás okozott.

Miért most borult lángba Amerika?
George Floyd nem az első, aki a feketék elleni rendőri erőszak miatt vesztette az életét, halála még csak nem is az első olyan eset, amit a világ végignézett. Mi változott most, hogy ekkora tüntetéseket láthatunk Amerikában?

Trump hétfőn közölte, hogy ha a tagállamok kormányzói képtelenek rendet teremteni, akkor „ő fogja felvonultatni az Egyesült Államok katonaságát, és gyorsan megoldja a problémáikat.” (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik