Kényszergyógykezelésre ítélte a jakutszki városi bíróság Alekszandr Gabisev sámánt, aki többször is megpróbált gyalog Moszkvába menni, hogy „kiűzze” Vlagyimir Putyin orosz elnököt – közölte kedden internetes oldalán az RBK orosz televízió és a Deutsche Welle német rádió orosz adása Alekszej Prjanyisnyikovra, a Pravozascsita Otkritki nevű jogvédő szervezet jogászára hivatkozva.
A jogvédő elmondta, hogy a jakutszki bíróság eleget tett a jakutföldi idegbeteg-gondozó kérésének, és elrendelte a sámán kórházi kényszerkezelését. Sem a bírósági beadványban, sem az ítéletben nem szerepel a gyógykezelés időtartama. A férfi gyakorlatilag május 12. óta van kórházban.
Alekszej Prjanyisnyikov elmondta, hogy a bírósági eljárás kezdete előtt a rendőrség őrizetbe vette a védelem három tanúját, akik szemtanúi voltak Gabisev május 12-én erővel történő előállításának, így olyan tanúvallomást tehettek volna, amely befolyással lehetett volna az ügy tárgyalására.
Prajnyisnyikov hétfőn a jogvédő szervezet Telegram-oldalán közölte, hogy a védelem megkapta a jakutföldi idegbeteg-gondozó keresetlevelét, amelyben kérték Gabisev kényszergyógykezelését. A jogász szerint a keresetben Gabisev betegségének leírása helyett az szerepel, hogy személyiségzavarral szenved, amit azzal indokoltak, hogy Gabisev a kormány megdöntésére és Putyin – „a démon és az Antikrisztus”– megbuktatására vonatkozó elméleteket hangoztatott. Ezért a pszichiátriai segítségre vonatkozó törvény értelmében kényszergyógykezelésre szorul.
Gabisev tavaly nyáron követőivel elindult Moszkvába, hogy kiűzze Putyint, de a rendvédelmi szervek többször is feltartóztatták. Szeptemberben először két társát, majd őt magát is őrizetbe vették Burjátföldön, ideggyógyintézetbe szállították és októberben beszámíthatatlannak nyilvánították.
A sámán a lakhelyelhagyási tilalom ellenére decemberben megint nekiindult a démonűzésnek, két nap múlva a rendőrök ismét megállították. Januárban bejelentette, hogy tavasszal ismét Moszkvába indul.
A védelem az Európai Jogok Európai Bíróságához fordult, hogy hozzanak szigorú intézkedéseket Gabisev jogainak védelmében. Prjanyisnyikov szerint orvosok és rendőrök már május 6-án és 8-án felkeresték a sámánt, a SARS-CoV-2 nevű vírusra akarták letesztelni és megfigyelőbe szállítani.
MTI, kép: AFP