Nagyvilág

Döntött a bíróság: a Volkswagennek kártalanítania kell a dízeles tulajdonosokat

Csaknem négy és fél évvel a dízelbotrány kirobbanása után a német Szövetségi Bíróság (BGH) kötelező erejű határozatot hozott a dízelautó-tulajdonosok kompenzációjának ügyében. Eszerint a Volkswagen német autógyártónak kártalanítania kell a dízelbotrány által érintett tulajdonosokat — írta meg a Handelsblatt.

A döntés értelmében azonban azoknak a tulajdonosoknak, akik vissza akarják kapni járművük árát, el kell számolniuk a megtett kilométerekkel.

A per alapja egy konkrét eset volt: egy Rajna-vidék-Pfalzban élő tulajdonos autója teljes vételárát, csaknem 31 500 eurót akart visszakérni a Volkswagentől arra hivatkozva, hogy az autógyártó megtévesztette. A férfi használt, Volkswagen Sharan típusú autóját EA 189 típusú dízelmotorral szerelték fel, valamint egy  olyan szoftverrel, amely biztosította, hogy a jármű megfeleljen a kipufogógáz-határértékeknek a próbapadon, valós körülmények között azonban nem. A Koblenzi Legfelsőbb Bíróság 25 600 eurót plusz kamatokat ítélt meg a férfinak az autó ellenértékeként, ez ellen azonban  mindkét fél fellebbezést nyújtott be. A Volkswagen szerint a felperes és az összes többi dízelvásárló nem szenvedett kárt, mivel az autók működőképesek. A Szövetségi Bíróság ezt a döntést erősítette meg mostani ítéletével.

A Handelsblatt arról ír, hogy a VW szerint körülbelül 60 000 dízelper van folyamatban  országszerte. A BGH ítélete fontos iránymutatás ezekben az ügyekben, mivel mostanáig a központi kérdést — hogy a vevő jogosult-e kártérítésre — az alacsonyabb szintű bíróságok eltérően látták. A döntéssel azonban még nem zárult le minden kérdés, további vizsgálat tárgya lesz, hogy azoknak jár-e kártérítés, akik már a szoftveres manipuláció tudatában vásároltak dízelautót.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a Volkswagen egyezséget kötött a német igazságszolgáltatással: hajlandó fizetni 9 millió eurót, hogy cserébe lezárulhasson a jogi eljárás a cég elnöke és vezérigazgatója ellen az elmúlt évtized legnagyobb autóipari botrányában, a dízelautók kibocsátási adatainak meghamisítása ügyében. A Volkswagen 2015 őszén ismerte be, hogy illegális szoftverek használatával meghamisították a cég által gyártott dízelautók károsanyag-kibocsátási mutatóit. Az ügyészség szerint Diess és Pötsch erről nem tájékoztatta időben a cég befektetőit.

Kiemelt kép: THOMAS KIENZLE / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik