Nagyvilág

Kiderült, hogy húsz éve halott a ruandai népirtás egyik fővádlottja

Csaknem húsz éve halott az 1994-es, etnikai alapú ruandai népirtás egyik fővádlottja, Augustin Bizimana volt védelmi miniszter – jelentette be pénteki közleményében Serge Brammertz, a ruandai nemzetközi törvényszék főügyésze.

Brammertz elmondta, hogy Bizimana földi maradványaira a Kongói Demokratikus Köztársaságban található Pointe-Noire egyik temetőjében bukkantak rá, és DNS-vizsgálatnak vetették alá őket. Az MTI beszámolója szerint a vizsgálat megállapította, hogy a férfi vélhetőleg 2000 augusztusában vesztette életét.

Bizimana ellen 13 pontban emeltek vádat 1998-ban, egyebek között népirtás, gyilkosság és nemi erőszak miatt. Feltehetőleg ő volt felelős Agathe Uwilingiyimana volt ruandai kormányfő és 10 belga ENSZ-békefenntartó, továbbá számos tuszi civil meggyilkolásáért.

„Imádkoztam, hogy én is meghaljak”
25 éve kezdődött a történelem egyik legnagyobb népirtása.

Néhány nappal korábban Párizs közelében elfogták a ruandai népirtás egy másik fő gyanúsítottját, Felicien Kabugát, akit azzal vádolnak, hogy pénzügyi támogatást nyújtott a mintegy 800 ezer ember életét kioltó hutu milíciáknak. A most 84 éves Kabuga 26 évig volt szökésben. A férfi első helyen szerepelt a ruandai körözési listákon, és ötmillió dolláros (1,6 milliárd forintos) vérdíjat tűztek ki a fejére.

Brammertz tájékoztatott arról, hogy továbbra is körözik Protais Mpiranyát, a ruandai fegyveres erők elnöki gárdájának egykori parancsnokát, valamint másik öt ruandai állampolgárt.

Az 1994-es ruandai népirtásban száz nap leforgása alatt mintegy 800 ezer tuszi és mérsékelt hutu vesztette életét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) 1994 novemberében nemzetközi büntető törvényszéket (ICTR) hozott létre a népirtás felelőseinek felkutatására és felelősségre vonására. Az ad hoc bíróság mandátuma 2015-ben járt le, a lezáratlan ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) vette át. Összesen 50 tárgyalás zajlott le az ICTR előtt.

Kiemelt kép: ruandai tömegsírokból előkerült csontok. Fotó: YASUYOSHI CHIBA/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik