Nagyvilág

Orbán hazárdjátékán az egész ország veszíthet

Jeszenszky Géza szerint sokáig lehet nyerésben, de amikor rossz lapokat kap, óriásit veszít.

A Klubrádióban a volt külügyminiszter hazárdjátéknak nevezte Orbán Viktor politikáját. Jeszenszky Géza azt mondta, az ilyennel addig lehet nyerésben lenni, míg jó a lapjárás a világban, utána nagy lehet a bukás, amit ő nem kíván senkinek, mert az ilyen politikával az egész ország bukik, mivel már nincsenek igazi barátai. Egy nagy krach esetén

ki fog mellénk állni? Kárörömmel fogják nézni, hogy az, aki annyi borsot tört az orrunk alá, most jól megjárta.

A kormány eredményei csak látszólagosak, azok tálalása csak belpolitikai hasznot hoz.

Ugyanakkor az igazi cél az ország java, az emberek jobb élete lenne – tette hozzá. A magyar külpolitika éppen azért elhibázott, mert nem szerez barátokat az országnak.

Trianon közelgő 100. évfordulója kapcsán emlékeztetett rá, az ország a nehézségekből egyedül soha nem tudott kimászni. A történész, egyetemi tanár úgy vélte: a XIX. század közepétől 1920-ig hasonlóan fordítottuk magunk ellen barátainkat, ahogy az elmúlt tíz évben. 1989/90-től hosszú évekig nagyon jó volt nemzetközi megítélésünk, 2010 óta ez nagyon rossz irányba változott.

Szerinte értelmetlen, hogy tagállamként a gazdasági partnerként is létfontosságú EU helyett a kormány olyan országok felé nyit, amelyek rendszeréről 1990-ben azt hittük, megszabadulunk. Egy nagyon cinikus erre mondhatja, hogy az eredmény a fintorgásra, orrbefogásra okot adó eszközt is szentesíti, de az eredmények ezt  nem igazolják. Ez a játék éppen azért veszélyes, mert az ország nem működik elég jól. A kommunista diktatúrától szintén 30 éve szabadult országok szinte mindegyike jobban teljesít nálunk.

A V21 csoport tagjaként Jeszenszky Géza arról is beszélt, hogy az  Orbán-kormányt bírálók egy része az ellenzéket is kritizálja. Az a  kérdés számukra, melyik a kisebbik rossz. Ezért olyan nemzeti minimumban kellene megegyezni, ami eloszlatja a félelmet, hogy az ellenzék győzelme visszatérést jelenthet Gyurcsány Ferenc 2010 előtti kormányzásához.

Kiemelt kép: Orbán Viktor / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik