Nagyvilág

Bíróság elé állítják a Venezuelában elfogott amerikaiakat

Venezuela bíróság elé állítja a meghiúsult partraszállási kísérlet során elfogott két amerikai állampolgárt – közölte Nicolás Maduro venezuelai elnök szerdán az állami televízió műsorában. Tetten érték őket, beismerő vallomást tettek, bűnösnek bizonyultak és most egy tisztességes eljárás keretében elítélik őket – hangoztatta Maduro. Mint mondta, a 34 éves Luke Denmannel és a 41 éves Airan Berryvel jól és tiszteletteljesen bánnak.

Azt MTI azt írja, hogy Maduro egy videót is közzé tett, amelyen Denman látható. A felvételen Denman azt állítja, hogy szerződést írt alá egy floridai céggel arról, hogy 100 ezer dollárért lázadókat fog kiképezni és részt vesz a támadásban is.

Venezuelaiaknak segítettem, hogy visszaszerezzék országukat,

mondta a texasi férfi.

„Itt a bizonyíték. És lesz még több is” – mutatott Maduro a videóra, amelyben Denman utalást tett arra, hogy Donald Trump amerikai elnök áll a Jordan Goudreau egykori amerikai zöldsapkás katona vezette floridai székhelyű Silvercorp által végrehajtott akció mögött.

Maduro hétfőn jelentette be, hogy tizenhárom „terroristát” fogtak el, köztük két amerikai állampolgárt a vasárnapi akció nyomán, akiket zsoldosoknak nevezett. Mint mondta, egy összeesküvésben vettek részt, amelynek célja az lett volna, hogy elmozdítsák őt a hatalomból. A Caracastól mintegy 32 kilométerre lévő La Guaira térségében végrehajtott félresikerült partraszállásban a venezuelai hatóságok tájékoztatása szerint nyolc „terrorista zsoldossal” végeztek.

A videóval kapcsolatban megkérdezett szakértő szerint a különleges alakulatok katonái külön kiképzést kapnak, hogyan ássák alá a propaganda célokra – kényszerrel – készített felvételek hitelességét. Mint mondta, szerinte világos jelzés volt Denman felvételen látható furcsa szemmozgása, miután azt állította, hogy Trump Goudreau főnöke, hogy kényszerítették erre a nyilatkozatra.

Az Egyesült Államoknak „semmi köze sincs” a partraszállási kísérlethez – jelentette ki Trump kedden, illetve azzal élcelődött, hogy amennyiben tényleg Washington avatkozott volna be, úgy a dolgok másként sültek volna el.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán közölte, hogy minden rendelkezésre álló eszközt felhasználnak a foglyok kiszabadítása érdekében. A külügyi tárca korábban nagyszabású félretájékoztatási kampánnyal vádolta meg a venezuelai vezetést, amivel az ország gondjairól igyekszik elterelni a figyelmet. Egy szóvivő szerint a venezuelai kormány egy melodrámát agyalt ki feltehetően a kubai hírszerzés segítségével.

Tarek William Saab venezuelai főügyész azzal vádolta meg Maduro ellenlábasát, Juan Guaidó ellenzéki vezetőt, hogy 212 millió dolláros szerződést írt alá a Silvercorp nevű céggel. Guaidó szerint a kormány ezzel az ürüggyel akar majd erőteljesebben fellépni a másként gondolkodókkal szemben.

Venezuela: kolumbiai terroristák inváziót kíséreltek meg
Nyolc terrorista zsoldossal végeztek és két társukat őrizetbe vették.

Az AP amerikai hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy Jordan Goudreau, aki Irakban és Afganisztánban is szolgált, illetve Javier Nieto nyugalmazott venezuelai katonatiszt egy meg nem nevezett helyszínről videofelvételt tett közzé. Ebben azt állították, hogy ők szervezték meg a Maduro elleni puccskísérletet, a Gideon fedőnevű műveletet. A venezuelai ellenzék és az amerikai hatóságok szerint Maduro, illetve szövetségesei rendezhették meg a támadást.

A venezuelai belpolitikai válság tavaly januárban vált még súlyosabbá, azt követően, hogy Juan Guaidó Venezuela ideiglenes elnökének kiáltotta ki magát. Azóta az Egyesült Államokkal az élen számos nyugati és térségbéli ország elismerte őt ebben a tisztségében mindaddig, amíg szabad választásokat nem tartanak. Maduro ennek ellenére meg tudta őrizni a hatalmát, nem utolsósorban a venezuelai hadsereg és kulcsfontosságú szövetségesei, köztük Kína, Oroszország, Kuba és Törökország támogatásának köszönhetően. Az olajjövedelmekből egykor meggazdagodott Venezuela ezenkívül az elmúlt években történetének egyik legsúlyosabb gazdasági válságát éli át.

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik