Nagyvilág koronavírus

Csehországban már a betegek több mint fele felgyógyult

Csehországban csütörtök reggelig 7979 személynél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, a betegek több mint fele, 4214 ember azonban már felgyógyult, írta meg az MTI az egészségügyi minisztérium honlapján közölt hivatalos adatok alapján.

A járvány áldozatainak száma az utóbbi napokban már csak lassan növekszik. Csütörtökön reggelig 263-an haltak meg, többségük más betegségben is szenvedő idősebb ember volt. Kórházban 275 személyt kezeltek, akik közül mintegy ötvennél a betegség lefolyása súlyosnak minősíthető.

Az eddig elvégzett laboratóriumi tesztek száma megközelítette a 290 ezret.

Csehországban március elsején diagnosztizálták az első fertőzést. A hatóságok szerint a járvány az utóbbi időben egyre gyengül, és terjedését sikerül ellenőrzés alatt tartani.  A március közepétől érvényes közéletet és a gazdasági tevékenységet korlátozó intézkedéseket fokozatosan feloldják. Robert Plaga oktatásügyi miniszter bejelentette: június elején megtartják az érettségiket, majd egy hétre rá a középiskolai felvételiket is. Ezt követően kerülnek sorra a felsőoktatási felvételik. A konkrét dátumot azonban minden egyetem vagy főiskola a saját hatáskörében határozza meg.

Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke megerősítette, hogy az arcmaszkok viselése a köztereken a korlátozások lebontása ellenére továbbra is érvényben marad. Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint a csehek legalább június végéig biztosan kötelezően viselni fogják az arcmaszkokat. Vojtech csütörtöki prágai sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy május 25-től újra engedélyezik a kórházak és idősotthonok látogatását, amely a járványra való tekintettel március közepétől tiltva volt.

Kiemelt kép: Gabriel Kuchta/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik