Nagyvilág koronavírus

Május 7-én véget ér a szükségállapot Szerbiában

Szerbia feloldja a koronavírus-járvány miatt március közepén bevezetett szükségállapotot május 7-től – közölte Aleksandar Vucic szerb elnök vasárnap este Belgrádban a Pink kereskedelmi televízióban nyilatkozva. Az elnök mindezt az új fertőzöttek számának jelentős csökkenésével indokolta.

Holnap a kormány, a miniszterelnök és én mint államfő megkapjuk a védelmi minisztérium indoklását, majd a kormány Ana Brnabic miniszterelnök által és általam is aláírt állásfoglalását szerdán, vagyis Durdevdan (Szent György ünnepe) napján átadjuk a parlamentnek a szükségállapot feloldása végett,

mondta Vucic. Hozzátette: amennyiben a dokumentum még aznap megjelenik a hivatalos lapban, úgy csütörtöktől már nem lesz kijárási tilalom.

Szerbia a Reuters hírügynökség értesülése szerint a jövő héten újraindíthatja a távolsági buszjáratokat és a vasúti személyforgalmat, a légiközlekedés pedig a hónap végéig indulhat be. A bevásárlóközpontok, kávézók és éttermek a távolságtartási szabályok betartása mellett szintén fogadhatnak vendégeket a korlátozások feloldását követően.

Predrag Kon járványügyi szakember, és a belgrádi válságstáb tagja szerint a koronavírus elleni küzdelemben hozott higiéniai és orvosi intézkedések nagy része hatályban marad.

A kijárási tilalmak véget érnek, de a pandémia teremtette körülmények fennmaradnak,

fűzte hozzá.

Belgrád korábban enyhített a korlátozó intézkedéseken, és megszüntette az eredetileg a teljes hétvégére tervezett kijárási tilalmat, az ellenzék szerint ez nem elég, meg kellene szüntetni az éjszakai kijárási tilalmat is, illetve az összes kötelező, szigorú intézkedést. Az ellenzéki vezetők egy csoportja csütörtök este, a kijárási tilalom ideje alatt tiltakozást szervezett a parlament épülete elé.

Szerbiában 9464 az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 193-an haltak meg a Covid-19 betegségben. A nyugat-balkáni ország március 15-én szükségállapotot vezetett be, lezárta a határait és kijárási tilalmat vezetett be, a parlamenti választásokat pedig elhalasztotta.

Kiemelt kép: NIKOLA KRSTIC/NURPHOTO/NURPHOTO VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik