Nagyvilág koronavírus

Nem kéri a cseh kormány a szükségállapot meghosszabbítását

Nem fogja kérni a parlamenttől a csehországi szükségállapot újabb meghosszabbítását a cseh kormány – jelentette ki Andrej Babis miniszterelnök vasárnap este a Nova kereskedelmi televíziónak adott interjújában. Babis továbbá elmondta: elégedett a kormánytagoknak a járvány alatt nyújtott teljesítményével, és nem tervez változásokat a kabinetben.

A cseh kormány május 25-ig szerette volna meghosszabbítani a szükségállapotot Csehországban, de a parlament a múlt héten csak május 17-ig engedélyezte a hosszabbítást. „Nem fogunk kérni újabb hosszabbítást” – válaszolta Babis a riporter érdeklődésére. Szerinte a kormány a helyzetet azzal fogja megoldani, hogy nagyobb jogkörökkel ruházza fel az egészségügyi minisztériumot. Az ellenzék állítását, hogy ezzel a kormány kikerülné a parlament ellenőrzését, a miniszterelnök visszautasította.

A tervezet szerint az egészségügyi minisztériumnak a jövőben bizonyos helyzetekben joga lenne korlátozni az üzletek, a szolgáltatások, a tömegközlekedés működését, valamint a tömegrendezvények tartását. A minisztérium továbbá szabályozhatná az egészségügyi és a szociális intézetek működését, illetve elrendelhetné a védőeszközök használatát. Jelenleg ilyen jogköre csak a kormánynak van szükségállapot idején. Az ellenzék veszélyesnek tartja az egészségügyi tárca ilyen nemű megerősödését, s azt állítja, ezáltal lehetőség nyílik a visszaélésekre.

Andrej Babis szerint az ellenzéknek nincs igaza, és elutasította a kormányt és konkrétan az egészségügyi minisztert ért bírálatokat is.

A kormány jól dolgozott. Igaz, néha eltérnek nézeteink, de egészében véve jól megbirkóztunk a feladatokkal. Elégedett vagyok,

szögezte le Babis az interjúban. Az ellenzék ugyanis Adam Vojtech egészségügyi miniszter leváltását követeli, mert szerintük súlyos hibákat vétett, egyebek között túl drágán vásárolt védőeszközöket.

Kiemelt kép: LUKAS KABON/ANADOLU AGENCY/ANADOLU AGENCY VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik