Nagyvilág koronavírus

Koronavírus: öngyilkos lett egy frontvonalban dolgozó New York-i orvos

Vasárnap a saját maga okozta sérülésekbe halt bele Dr. Lorna Breen, a manhattani presbiteriánus Allen Kórház sürgősségi osztályának orvosigazgatója — írta meg a BBC.

A 49 éves orvos édesapja a New York Timesnak úgy nyilatkozott:

Megpróbálta elvégezni a munkáját, és ez megölte.

Hozzátette: lányának nem volt mentális betegsége. Lorna Breen munkavégzése közben maga is elkapta a koronavírust, de másfél hét után visszatért a munkába. A kórházból ezután ismét hazaküldték, családja ekkor döntött úgy, hogy inkább elhozzák New Yorkból. A szakorvos a virginiai Charlottesville-ben hunyt el,  ahol családjával tartózkodott.

Az édesapa szerint bár lánya nem szenvedett mentális betegségben, utolsó beszélgetésük alkalmával már borúsnak tűnt, arról beszélt neki, hogyan halnak meg a koronavírus-fertőzöttek a manhattani kórházban még azelőtt, hogy a mentőkből kiemelhetnék őket. Az édesapa szerint lánya hősként halt meg, ő is a koronavírus áldozata.

Lorna Breenről hősként emlékezett meg  a New York-i rendőrség és a presbiteriánus kórház is. A rendőrség kiemelte: a frontvonalban küzdő orvosok óriási mentális és fizikai megpróbáltatásoknak vannak kitéve.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt kép: New York Times/Twitter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik