HIRDETÉS
Nagyvilág koronavírus

Száznál több kórházi dolgozó halt meg a briteknél koronavírusban, állapotos nővér, hétgyermekes apa is van köztük

Több mint 21 ezren haltak már meg az Egyesült Királyságban a koronavírus miatt, jóllehet a brit kormány által közölt adatok csak a kórházakban bekövetkezett halálesetek számát mutatják, miközben nagyon sokan veszítik életüket idősotthonokban is, a statisztikai hivatal szerint csak az április 17-én zárult hétnapos időszakban kétezren. Ezért a brit kormány kedden bejelentette, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a napi adatsorban ezentúl közlik a kórházakon kívül történt halálozások számát is.

Az elhunytak között van több mint száz egészségügyi dolgozó is, akikre egy perccel csenddel emlékeztek kedden országszerte, és róluk szolgál részletekkel a BBC, pontosan száz, a brit egészségügyi szolgálatnál dolgozó áldozat nevét, arcképét és rövid történetét közölve. A cikk szerint van köztük állapotos nővér, hétgyermekes apa is, és sokan közülük bevándorlók. Feltűnő az is, hogy az áldozatok között több, a 20-as, 30-as éveiben járó nővér is van.

Az összeállítás itt nézhető meg.

Ajánlott videó

Gulyás Gergely a 24.hu-nak: Varga Judit nagyon jól érzi magát, pillanatnyilag nem kíván visszatérni a politikába
A kormányoldalon az utóbbi napokban több helyen előkerült Varga Judit visszatérésének lehetősége. Gulyás Gergely a legutóbbi kormányinfón arról beszélt, hogy a héten egyeztet a volt igazságügyi miniszterrel. Győrben értük utol a miniszterelnökséget vezető minisztert, ahol Varga Judit reaktiválása mellett Lázár János kritikájáról, miszerint Gulyásnak nincs bátorsága a XII. kerületben megméretnie magát a választásokon, valamint a Szőlő utcai bűncselekményekről is kérdeztük.
0 seconds of 6 minutes, 45 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
Szoboszlait is elrontja Slot? Mi történik Liverpoolban?
1:07:13
00:00
06:45
06:45
 
Olvasói sztorik