Nagyvilág koronavírus

Boris Johnson: Most kezdjük két vállra fektetni a koronavírust

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint továbbra is az a legfontosabb cél, hogy ne alakulhasson ki a koronavírus okozta Covid-19-járvány újabb hulláma.

Johnson maga is átesett a betegségen, néhány napig intenzív kezelésre is szorult, és a hónap eleje óta vidéki rezidenciáján lábadozott.

Hétfőn állt ismét munkába, és a Downing Street-i miniszterelnök hivatal előtt felolvasott nyilatkozatában közölte: tényleges jelek vallanak arra, hogy Nagy-Britannia most már kezd túljutni a járvány tetőzésén.

Ha ez a vírus fizikailag látható támadó lenne, akkor azt lehetne mondani, hogy most kezdjük két vállra fektetni

– fogalmazott a konzervatív párti miniszterelnök.

A kockázat is azonban most a legnagyobb, hiszen az eddig elért siker láttán sokakban felmerülhet, hogy nem érkezett-e el az ideje a járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítésének – tette hozzá.

Johnson közölte: azt kéri az üzleti vállalkozásoktól, hogy legyenek úrrá türelmetlenségükön, mert nem szabad megkockáztatni a járvány újabb hullámának kialakulását, és azt, hogy emiatt ismét a fékbe kelljen taposni.


Kiemelt kép: DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik