Nagyvilág

„Évtizedek óta Magyarország barátainak tekintettük magunkat, most döbbenten állunk és szomorúak vagyunk”

Nyílt levelet írt a volt lengyel külügyminiszter Deutsch Tamásnak. Így szignózta a végén: „Tisztelettel csalódva: Radoslaw Sikorski".

Nyílt levelet írt Radoslaw Sikorski lengyel néppárti EP-képviselő, volt külügyminiszter Deutsch Tamásnak, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetőjének, ebben reagál a magyar EP-küldöttség Donald Tusknak küldött korábbi levelére – írta meg a Népszava.

Mint beszámoltunk róla, Deutsch Tamás és Hidvéghi Balázs fideszes, valamint Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő az Európai Néppárt elnökének írt nyílt levelet tett közzé a Fidesz honlapján csütörtökön.

Fideszes EP-képviselők nyílt levelet írtak Donald Tusknak
Kategorikusan visszautasítják a néppárti elnök Orbán Viktorról szóló nyilatkozatát.

Ebben bocsánatkérésre szólították fel Tuskot, amiért az egy német lapnak adott nyilatkozatában — szerintük — nácinak nevezte Orbán Viktort. Tusk valójában azt mondta, hogy a náci párt lelkes hívének számító jogtudós, „Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra”. Az interjút követően a kormányközeli magyar sajtó több cikkben foglalkozott azzal, hogy a néppárti elnök nagyapja náci kollaboráns volt – emlékeztet a napilap.

Sikorski levelében leszögezi: Tusk nem nácizta le Orbán Viktort, pusztán arra igyekezett rávilágítani, hogy a lengyel és a magyar populisták cinikus politikai játszmákra használják a társadalom megosztottságát.

Sértőnek tartom, hogy a magyar kormánypárti sajtó Donald Tusk családjának a második világháború idején Gdanskban elszenvedett tragédiáját arra használta, hogy zaklasson egy nagy hazafit és európait. Tényleg emlékeztetni akar minket arra, hogy Magyarország melyik oldalon harcolt a második világháborúban? Tényleg fel kellene tennünk a kérdést, hogy a Fidesz vezetői vagy az önök nagyapái melyik oldalon harcoltak?

— fogalmazott Sikorski.

A lengyel EP-képviselő szerint félrevezető levelek fogalmazása helyett a Fidesznek inkább azzal kéne foglalkoznia, hogy nem politikai céljai elérésére használja fel a járványt.

Az én modern konzervatív felfogásomtól távol áll külföldi egyetemek bezárása, a köz- és a kereskedelmi média bekebelezése, gyűlöletkampányok indítása külföldiek és az EU ellen, és a benyalás Vlagyimir Putyinnak. Emiatt és nem Donald Tusk félreértett szavai miatt válnak el az útjaink. Azok közülünk, akik évtizedek óta Magyarország barátainak tekintettük magunkat, most döbbenten állunk és szomorúak vagyunk, de ez az önök választása. Sok szerencsét az EU-t gyűlölő nacionalisták társaságában! Remélem, ismét a vesztes oldalon állnak

— idézi a Népszava Sikorski levelét.

Kiemelt kép: Radoslaw Sikorski. MTI/EPA/Pawel Supernak

Ajánlott videó

Olvasói sztorik