Nagyvilág koronavírus

Koronavírus: Macik hallgatják a madárcsicsergést Antwerpenben

Róbert – remek időzítéssel – bő egy hónapja költözött Belgiumba. Lapunknak elmesélte, milyenek a hétköznapok egy antwerpeni lakásba zárva a járvány idején: mivel tölti az idejét, vajon fél-e, illetve miként viszonyulnak a belgák a kialakult helyzethez.

Költözés koronavírus idején

Juhari Róbert március elején költözött Antwerpenbe – nagyjából akkor, amikor Orbán Viktor hivatalosan bejelentette az első magyarországi fertőzéseket, és nem sokkal az előtt, hogy a helyzet Belgiumban is eszkalálódni kezdett volna. Mint a 24.hu-nak elmondta, a járvány nem nehezítette meg a folyamatot, a kiköltözése probléma nélkül zajlott. A kinti munkavállaláshoz szükséges papírok beszerzése sem szakadt meg: mindössze annyi változott, hogy az eddigi személyes ügyintézés online folytatódik. Az előírások szerint például a rendőrség minden olyan esetben, amikor valaki bejelenti, hogy Belgiumban kíván élni, kiszáll az adott címre, és megtekinti az ingatlant – minderre most nem kerül sor, de telefonon ugyanúgy felvették vele a kapcsolatot.

Róbert barátjával, a pékként dolgozó Jannal él. A pékség (ahol tervei szerint ő is dolgozni fog) továbbra is nyitva tart, így párja ugyanúgy jár dolgozni, mint korábban, sőt, még feszítettebb is számára a tempó a megszokottnál. Nem ritka ugyanis, hogy az emberek – mivel nem akarnak sokszor vásárolni – egyszerre három-négy kenyeret is megvesznek (ott nem kaptak rá tömegesen az otthoni kenyérsütésre). Róbert egyébként kétnaponta főz. A vásárlást úgy oldják meg, hogy minden alkalommal listát ír a szükséges hozzávalókról, melyeket élettársa szerez be hazafelé menet a munkából. Azt mondja, eddig mindig mindent tudtak venni, amire szükségük volt: nincs hiány semmiből.

Bár ők nem oda járnak vásárolni, de említést tett egy boltról, ahol a rászorulók ingyen élelmiszercsomagot kapnak. Igaz, ezt a kezdeményezést nem a koronavírus hívta életre, a járvány miatt az elmúlt hetekben megnőtt iránta az érdeklődés. Ami az online vásárlást illeti, a túlterheltség miatt a webshopok valamivel lassabban fogadják el az összerakott bevásárlólistákat, a rendeléseket azonban ugyanannyi idő alatt házhoz szállítják, mint máskor.

Semmilyen drámai helyzet nincs ezzel kapcsolatosan

– mondja Róbert.

Ő egyébként hetente egyszer megy el otthonról egy rövid sétára, többnyire a tőlük pár percre lévő parkba. Azt mondja, viszonylag sokan vannak az utcákon: bevásárlást intézők, futók, gyerekekkel bicikliző családok. Az előírt másfél méteres távolságot mindenki fegyelmezetten betartja – a rendőrség pedig betartatja. Élettársának nővére pár napja vásárolni volt, és az üzletből hazafelé menet az utcán összefutott egy ismerősével. Mindketten viseltek maszkot – ami egyébként Róbert megfigyelései alapján úgy az emberek 30 százalékára jellemző –, és nem mentek a megengedettnél közelebb egymáshoz, egy rendőr mégis egyből felszólította őket, hogy menjenek haza. Róbert elmondta azt is: számára is új, viszonylag friss előírás, hogy a munkába járást leszámítva mindenki csak fél kilométeres körzetben hagyhatja el az otthonát. A tömegközlekedési eszközökön – a magyarországihoz gyakorlathoz hasonlóan – a sofőr és az ülések között egy rész le van zárva.

Fotó: Aris Oikonomou / AFP

Így áll Belgium

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint cikkünk írásakor Belgiumban valamivel több mint 23 ezer az igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma, amivel az ország a hatodik legérintettebb Európában. A betegség eddig 2240 ember halálát okozta – többek között egy 12 éves lányét, aki eddig a legfiatalabb európai áldozat.

Az országban február elején jelent meg a betegség: egy Vuhanból hazamenekített személynek lett pozitív a tesztje. A szakemberek akkor még derűlátóan nyilatkoztak:

Ez nem olyan eset, amelyből más esetek következhetnek majd

mondta Marc van Ranst virológus. A helyzet súlyosbodása miatt aztán március közepén lezárták a határokat, és kijárási korlátozásokat vezettek be: a gyógyszertárakon, bankokon és postákon kívül minden üzlet bezárt. A szabadba továbbra sem tilos kimenni, de – a magyar előírásokhoz hasonlóan – csak az egyedül vagy közvetlen családtagok társaságában végzett séta és testmozgás megengedett.

Madárcsicsergés, medvék és virágok

Róbertéknek egyelőre nincs olyan ismerősük, aki elkapta volna a betegséget – csak olyan, akit teszteltek, de az eredménye negatív lett. Megfigyelései szerint, bár a hírek háromnegyede a járványról szól, különféle beszélgetésekben egyáltalán nem csak a koronavírus a téma. Persze az emberek sokféleképpen reagálnak a kialakult helyzetre: vannak, akik egyáltalán nem félnek, mások viszont kifejezetten örülnek a hirtelen rájuk szakadt rengeteg szabadidőnek. Utóbbiak főleg olyanok, akik átmenetileg elvesztették a munkájukat – a belga szabályozások értelmében ugyanis a helyzet rendeződéséig ők továbbra is megkapják munkabérük 80 százalékát.

Mint mondta, még számára is – aki nem régóta él Antwerpenben – furcsa, hogy az alapvetően nyüzsgő város mennyire elcsendesedett. A lakásuk egy máskor nyüzsgő főútra néz, amelyen most szinte megszűnt a forgalom. Olyannyira, hogy élettársa nemrég rácsodálkozott: korábban még sosem hallott ott madárcsicsergést. A madarak mellett a medvék is ellepték az utcákat – persze nem a valódi vadállatok, csak a plüssmacik. A világszerte több helyen elterjedt kezdeményezés keretei közt az emberek játékállatokat tesznek az ablakukba, hogy a gyerekek kényszerűségből lerövidített sétáit vidámabbá tegyék.

Madarak és plüssállatok mellett az utóbbi hetekben a virágok is ellepték az utcákat – az embereknek hirtelen sok idejük lett kertészkedni, aminek eredményeként

az egész város virágba borult.

A kertápolás mellett Róberték ismerősei közül többen kisebb felújítási munkálatokba kezdtek, például sort kerítettek a régóta halogatott szobafestésre. Ő maga a főzésen kívül sokat olvas, és igyekszik minél több időt az erkélyen tölteni. Azt mondja, mostanában ez a kedvenc helye a lakásban, ide – ahol kisebbfajta dzsungel veszi körül, még éppen termő narancsuk is van – szeret a legjobban visszavonulni. Tudatosan figyel rá, hogy ne egész nap a járvány körül forogjanak a gondolatai, és azt mondja, nem fél.

Nem kell itt világvégét kiáltani

– fejezi ki reményeit, majd hozzáteszi: azért tud ennyire nyugodt maradni, mert itthoni barátai, családtagjai nem betegek, és anyagi helyzetük sem változott a járvány miatt.

Kiemelt kép: Eric Baradat /AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik