Nagyvilág koronavírus

917 brit áldozata volt a vírusnak az elmúlt 24 órában

A szombaton ismertetett legújabb statisztika szerint Nagy-Britanniában eddig 9875-en haltak meg az új típusú koronavírus okozta betegségben. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 24 órában 917 halálesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz. A halálos áldozatok napi száma mindazonáltal csökkent: az egy nappal korábbi tájékoztatásban 980 haláleset szerepelt.

Ez volt a legmagasabb napi halálozási statisztika a nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta, és meghaladta a Covid-19 járvány két kontinentális góca, Olaszország és Spanyolország által jelentett eddigi legmagasabb egynapi halálozási számot.      

A brit egészségügyi minisztérium szombat délutáni tájékoztatása szerint csökkent a legutóbbi egy napban a szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma is: az előző napról jelentett 5706 új fertőződés után ezúttal 5234 ember szervezetében mutatták ki a vírus jelenlétét.

Nagy-Britanniában szombatig 269 598 embert vetettek alá koronavírus-szűrésnek és közülük 78 991-ről állapították meg, hogy megfertőződött az új koronavírussal. Számos esetben ugyanazt a pácienst többször is kivizsgálták – főleg azokat, akik az állami egészségügyi szolgálat (NHS) tagjaiként közvetlenül részt vesznek a koronavírus-fertőzöttek kezelésében –, így az eddig elvégzett szűrések teljes száma megközelíti a 335 ezret.

Hivatalos adatok szerint az NHS dolgozói közül 19-en haltak meg a koronavírus okozta betegségben a járvány kitörése óta.

A brit orvosi kamara szombaton a kormányt élesen bíráló nyilatkozatot tett közzé, amely szerint az egészségügyi dolgozók továbbra sem jutnak hozzá megfelelő számú személyi védőfelszereléshez, és az életüket kockáztatják, amikor koronavírus-fertőzött betegeket kezelnek.

Kiemelt kép: MTI/AP/Frank Augstein

Ajánlott videó

Olvasói sztorik