Nagyvilág koronavírus

Intenzív osztályra került Boris Johnson

Intenzív osztályra került Boris Johnson – írja a BBC. A brit miniszterelnököt tegnap „elővigyázatosságból” szállították kórházba. A kormányfő Dominic Raab külügyminisztert kérte fel, hogy helyettesítse. Az 55 éves Johnsont a londoni St. Thomas kórházban ápolják. A kiadott közlemény szerint

a délután folyamán a miniszterelnök állapota romlott, ezért az orvosi csapata tanácsára áthelyezték a kórház intenzív osztályára.

A Downing Street szóvivője szerint Johnson nem szorul művi lélegeztetésre, abból a meggondolásból vitték át az intenzívre , hogy ha mégis lélegeztetőgépre lenne szüksége, az a közelében legyen. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök eszméleténél van, és kitűnő orvosi ellátásban részesül.

Vasárnap a miniszterelnök még a koronavírus enyhe tüneteit produkálta csak, és elővigyázatosságból került kórházba. Március 27-én írtuk meg, hogy az Egyesült Királyság miniszterelnökét tesztelték koronavírusra, a tesztje pedig pozitív lett.

Hétfő este a brit pártok vezetői egymás után kívántak mielőbbi gyógyulást a kormányfőnek. Jókívánságait fejezte ki Sir Keir Starmer, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt újonnan megválasztott vezetője és Nicola Sturgeon skót miniszterelnök is.

Kedd reggel Michael Gove miniszter azt közölte, hogy Johnson nincs lélegeztetőgépen, de oxigént kapott. Arról nincs tudomása, hogy a miniszterelnöknél diagnosztizáltak-e tüdőgyulladást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik