Nagyvilág

Prostituáltak ezrei váltak hajléktalanná Németországban

Korábban a témában:

Több ezer külföldi prostituált vált hajléktalanná Németországban, miután a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban hozott intézkedések részeként be kellett zárniuk a bordélyházaknak, hazajutni pedig csak nehezen tudnak, írja a Reuters.

Az országban közel két évtizede legális a prostitúció, de a bordélyházakat más nem létfontosságú üzletekkel együtt bezáratták annak érdekében, hogy lelassítsák a vírus továbbterjedését.

A koronavírus egy katasztrófa számomra. Március közepe óta nincs bevételem és nem volt hol aludnom

– nyilatkozott egy lengyel származású, az ország nyugati részén található Bochum városában dolgozó prostituált, akit a kuncsaftjai Nicole néven ismernek.

A korlátozásokat megelőzően a nő napi 90 eurót fizetett a bordélyháznak, ahol így szabadon találkozhatott klienseivel és életvitelszerűen ott tartózkodhatott. Ezt követően viszont a bordélyház menedzserénél kellett meghúznia magát.

Németországban a prostituáltakat egyéni vállalkozóként tartják számon, ezért most a legtöbben abban reménykednek, hogy részesülhetnek a kormány által kidolgozott mentőcsomagból. Abból a pénzből legalább egy apartmant ki tudnának maguknak bérelni.

Csakhogy vannak illegálisan dolgozó prostituáltak is, valamint sokan olyanok, akik bár fizetnek adót, nincsenek tisztában a jogaikkal. Néhányan most az utcákon próbálnak új kuncsaftokat keresni, amíg a bordélyházakat nem nyithatják újra.

A fizetett szexre még mindig van igény, annak ellenére, hogy nagy a kockázata a megfertőződésnek. Bizonyos nők pedig vállalják ezt a rizikót

nyilatkozott Heike Koettner, a bochumi prostituáltak érdekvédelmi szervezetének munkatársa.

Susanne Bleier Wilp, az erotikus és szexuális szolgáltatásokat nyújtó emberek berlini lobbicsoportjának egyik vezetője azt közölte, becslések szerint 100-200 ezer prostituált dolgozik Németországban. 80 százalékuk külföldi, főként bolgár, román, lengyel és ukrán állampolgár.

Sokaknak sikerült hazajutniuk, de mások hajléktalanná váltak. Itt 3-4 százalékról beszélünk, akik az iparág legsebezhetőbb tagjai. Üres kézzel érkeztek abban a reményben, hogy pénzt kereshetnek. Most a barátaiknál vagy az utcán alszanak. Néhány szerencsés pedig maradhatott a bordélyházában

– mondta Bleier Wilp.

Bulgária, Románia és Lengyelország egyébként Magyarországhoz hasonlóan két hét házi karanténra kötelezi azokat az állampolgárokat, akik külföldről térnek haza.

Koronavírus: Kuncsaft nélkül maradtak a szexmunkások is
A koronavírus miatt átmenetileg elvesztették ügyfeleiket a szexmunkások. A legtöbbjüknek át kell állnia a kevesebb bevétellel járó webkamerás szolgáltatásra. Egyikük mesélt nekünk erről.

Kiemelt kép: BORIS ROESSLER/dpa

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.