Nagyvilág

A lengyelek szerint mindegy, hogy elítéli-e őket a bizottság a menekültkvótáért

Nem lesz gyakorlati jelentősége annak az ítéletnek, amelyet az Európai Bíróság a menekültelosztási kvóták teljesítése ügyében hozott Lengyelországra, Magyarországra és Csehországra vonatkozóan – jelentette ki Piotr Müller lengyel kormányszóvivő csütörtökön.

Az ítéletnek „nem lesz gyakorlati jelentősége, mert a relokációs döntések 2017 szeptemberében véglegesen hatályukat vesztették, teljesítésük már lehetetlen” – mondta Müller a PAP hírügynökségnek.

Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának csütörtöki ítélete szerint a három közép-európai ország nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit, amikor megtagadta, hogy eleget tegyen a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmus előírásainak.

A lengyel kormány tudomásul veszi a bírósági döntést, a menekültátirányítási döntések végrehajtásának elutasítása azonban szükséges volt Lengyelország belbiztonsága, az ellenőrizetlen migrációval szembeni védekezés miatt – hangoztatta Müller.

Felidézte: Lengyelország és a visegrádi csoport „kemény álláspontjának” köszönhetően az Európai Unió változtatott migrációs politikáján, lemondott a kötelező menekültelosztásról. A kvótát az uniós tagállamok többsége nem teljesítette, az Európai Bizottság viszont csak Lengyelországot, Magyarországot és Csehországot perelte be – mutatott rá a lengyel kormányszóvivő, úgy ítélve meg, hogy a brüsszeli testület hozzáállása ezért „az egyenlő bánásmód hiányáról tanúskodik”.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.