Romániában csaknem 24 ezer embert bírságoltak meg az elmúlt három napban a katonai rendelettel bevezetett kijárási korlátozások megszegése miatt,
– közölte szombaton a stratégiai kommunikációs törzs.Az MTI tudósítása szerint szombatra csökkent a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált új esetek száma. Míg csütörtökön 123 fővel, pénteken pedig 263-mal több fertőzöttet jegyeztek, mint egy nappal korábban, a szombat délig jelzett növekedés 160 fős.
A stratégiai kommunikációs törzs közleménye szerint Romániában a regisztrált fertőzések száma 1452, a fertőzöttek közül 139 személy meggyógyult, 29 meghalt. Az elmúlt 24 órában öttel nőtt az elhunytak száma. Tizenegyre emelkedett azoknak a román állampolgároknak a száma, akik Olaszországban, Franciaországban illetve az Egyesült Királyságban haltak meg a járvány következtében.
A kórházak intenzív osztályain jelenleg 34 koronavírus-fertőzött pácienst kezelnek, közülük 25-nek súlyos az állapota. Az országban 7801 személy került intézményes karanténba, több mint 131 ezren töltik házi elkülönítésben a betegség lappangási idejét. Az operatív kommunikációs törzs azt is közölte, hogy eddig 19 663 koronavírus-tesztet végeztek.
A hatóságok szigorúan léptek fel a karantén szabályainak a megsértése ellen. Emiatt 4235 személyt bírságoltak meg, 209 esetben pedig bűnügyi dossziét nyitottak a járvány elleni intézkedések meghiúsításáért.
Szombaton egy NATO-repülőgéppel érkezett a második szállítmány orvosi eszköz Dél-Koreából Bukarestbe. Százezer védőöltözet is a szállítmány részét képezi. Hasonló szállítmányt fogadtak a román fővárosban két nappal korábban is.
Klaus Iohannis államfő és Ludovic Orban miniszterelnök szombat délben meglátogatta azt a katonai járványkórházat, amelyet Bukarest mellett építettek fel az elmúlt napokban konténerekből és sátrakból. Az államfő közölte: órákon belül meglesznek a hatósági jóváhagyások a kórház elindításához. Azt tervezik, hogy a kevésbé súlyos eseteket fogják majd e kórházban kezelni. Iohannis kijelentette: arra készülnek, hogy az elkövetkező napokban növekedni fog a fertőzések száma az országban. Hozzátette: a hatóságok felkészültek, de rendkívül fontosnak tartotta az állampolgárok felkészültségét. Kérte: mindenki kerülje a személyes találkozásokat, hogy együtt győzhessék le a járványt.
Kiemelt kép: Közlekedési rendőr autóst ellenőriz az erdélyi Csíkszeredában 2020. március 26-án. MTI/Veres Nándor