Nagyvilág

Kinevezte az új szlovák kormány tagjait az államfő, mindannyian maszkot viseltek

Kinevezte az Igor Matovic vezette új szlovák kormány tagjait szombaton Zuzana Caputová államfő. A kormányt alkotó négy párt vezetői aláírták a koalíciós egyezményt.

Az új kabinet kinevezése után Caputová kijelentette: az új kormány nemcsak a hatalmat veszi át, de a felelősséget is. A koronavírus terjedésével összefüggésben hozzátette: minél több életet kell megmenteni. A hírügynökségek képein látható, hogy a köztársasági elnök mellett az új kormány összes tagjai is maszkot visel, Caputová a ruhájához illőt választott.

A miniszterelnökké kinevezett Matovic azt mondta: kormánya olyan lesz, amely az emberekkel és az emberekért, nyíltan kormányoz majd. Felszólalásában megemlítette: a járványra az összefogás, a felelősség és az eltökéltség lehet a gyógyír.

Matovic a kinevezés után átvette távozó elődétől, Peter Pellegrinitől a pozsonyi kormányhivatalt, ahol a kabinet először ül össze és kinevezi az egyes tárcák államtitkárait is.

Az új szlovák kormányban a február végi szlovák parlamenti választáson győzelmet szerző Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevű, Matovic vezette jobboldali mozgalomnak a miniszterelnöki poszton túl hét minisztériuma lesz. Ők jelölték az új pénzügyminisztert, az új belügyminisztert és az új védelmi minisztert, Jaroslav Nadot is.

A pénteken megalakult, 150 fős új pozsonyi parlamentben, ahol az alkotmányos törvények elfogadásához háromötödös többségre van szükség, Igor Matovic négypárti kormánykoalíciójának 95 mandátuma lesz.

Bohócból megváltó – hogyan nyerte meg Igor Matovič a szlovák választást?
Hordószónokokból általában nem lesz vezető, Szlovákiában most mégis megkapja az esélyt egy olyan politikus, aki trollakciói miatt lett hírhedt, önfejűsége miatt közkedvelt, és meglepetésre miniszterelnök. Így darálta be az Egyszerű Ember az ellenzéket.

Kiemelt kép: Zuzana Caputová érkezik a kormány tagjai közé a pozsonyi elnöki palota elé. A ceremónián nem voltak újságírók és minden kormánytag maszkot viselt. Fotó: Joe Klamar /AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik