Nagyvilág koronavírus

A szigorú intézkedések lelassították a koronavírust Ausztriában

Ausztriában meghosszabbítják az óvintézkedéseket, mert hatékonyak, ha betartják azokat.

„Eredményesek a koronavírus terjedésének megfékezésére irányuló óvintézkedések Ausztriában, de továbbra is ki kell tartani” – közölte Sebastian Kurz kancellár péntek délelőtt, az eddigi intézkedések hatékonyságáról, illetve a további szükséges lépésekről tartott tájékoztatón.

Felszólították az osztrákokat, hogy vonuljanak házi karanténba
Megtiltották az öt embernél népesebb összejöveteleket.

Aki betartja az óvintézkedéseket, életet menthet

– szögezte le Kurz. Hozzátette: a közvetlen emberi kapcsolatok minimalizálásával csökkenteni lehet a koronavírus-fertőzés terjedését. Erre szükség is van a szomszédos országban, mert már a hét elején 1000 felett volt a fertőzöttek száma.

A kormányfő azt mondta, hogy a jelenlegi helyzet mindenki számára hatalmas kihívást jelent, szakértők azonban megerősítették, hogy az óvintézkedések hatásosak. Hangsúlyozta: éppen ezért a jelenleg érvényben lévő rendelkezések időtartamát április 13-ig, húsvét hétfőig meghosszabbítják.

A kancellár beszámolt arról, hogy az iskolákat a tanulók kevesebb mint öt százaléka látogatja, és a tömegközlekedési eszközöket is a korábbinál jóval kevesebben használják.

Rudi Anschober egészségügyi miniszter pénteken bejelentette, hogy a korábbihoz képest csökkent a koronavírus-fertőzés terjedésének mértéke;

két hete még naponta negyven százalékkal nőtt a betegek száma, jelenleg pedig naponta húsz százalékkal több beteget diagnosztizálnak.

„Ez csak az első lépés, a betegek számának további csökkentésére van szükség; a számok mégis azt mutatják, hogy jó irányba haladunk” – mondta a miniszter.

Karl Nehammer belügyminiszter arról tájékoztatott, hogy a legtöbben betartják az óvintézkedéseket; az emberek öt százaléka azonban nincs tisztában azok fontosságával. A rendőrség eddig összesen 1200 esetben intézkedett. A miniszter arról is beszélt, hogy ha valaki nem tartja be az egyméteres távolságot, akár 3600 euró bírságot is fizethet, azokat a vendéglátó-ipari egységeket pedig, amelyek a tilalom ellenére kinyitnak, akár harmincezer euró bírsággal is sújthatják. A belügyminiszter bejelentette, hogy a szövetségi hadsereg 2200 katonát biztosít a rend felügyelésére, ők egyebek között a nagykövetségeknél teljesítenek majd szolgálatot.

Koronavírus: Ausztriában egy nap alatt 16 ezren kértek munkanélküli segélyt
Hétfőn egyetlen egy új munkába lépés nem volt.

Margarethe Schramböck gazdasági miniszter arra emlékeztetett, hogy jelenleg olyanok is vannak, akik féltik az állásukat, akiknek nincs bevételük, illetve akik nem tudják fizetni számlájukat. Hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt létrehozott szociális segélyalapot (Corona-Härtefonds) egy milliárd euróval megemelik; a keretből a kisvállalkozások, az egyszemélyes vállalkozások, a szabadúszók igényelhetnek gyors és vissza nem térítendő támogatást. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a jövőben lehetővé válik az ipari tanulók csökkentett munkaidőben való foglalkoztatása; a fiatalok ugyanakkor nem szenvednek anyagi veszteséget, mivel bevételük nem változik – szögezte le.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Georg Hochmuth

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik