Nagyvilág koronavírus

Románia katonai repülővel viszi haza Olaszországból állampolgárait

Katonai repülővel szállít pénteken Rómából Bukarestbe a román védelmi minisztérium nyolc román állampolgárt, akik turistaként vagy gyógykezelésre utaztak Olaszországba, és az új típusú koronavírus-fertőzés nyomán lezárt határok miatt nem tudtak hazamenni.

Amint azt a tárca közölte: olyan románokról van szó, akiknek nem volt lehetőségük arra, hogy tovább maradjanak Olaszországban. Az értük küldött C-27J Spartan típusú repülőgép kimondottan sebesültek, betegek szállítására van kialakítva, elkülönített fülkékkel rendelkezik. A hazaszállított személyek karanténba kerülnek Bukarestben.

A román sajtó az elmúlt napokban az utazási korlátozások bevezetése miatt Olaszországban rekedt több román állampolgár esetét ismertette. Egy asszony a közösségi hálón küldött kétségbeesett videoüzenetet, amelyben elmondta: egy idős nőt gondozott Olaszországban, aki azonban az elmúlt napokban meghalt. Az elhunyt családja az utcára tette, és nem tud hazajönni. Pénteken a Máramaros megyei Borsabánya polgármestere fordult a román állam hatóságaihoz és a nyilvánossághoz, hogy a kisváros mintegy hetven lakosának hazaszállításához kérjen segítséget. Mint közölte: a borsabányaiak szezonmunkára mentek Trentino sítelepjeire. A járvány olaszországi terjedése miatt azonban a síszezon befejeződött, a szállodákat bezárták, és az emberek nem tudnak hazatérni.

A hivatalos adatok szerint több mint 1,2 millió román él és dolgozik Olaszországban. A koronavírus járvány kirobbanásakor a román hatóságok arra kérték az Olaszországban tartózkodó románokat, hogy ne jöjjenek haza, kíméljék meg a szeretteiket a fertőzés kockázatától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik