Nagyvilág koronavírus

Romániában fizetett szabadnapot kapnak a szülők a rendkívüli tanítási szünet idejére

A jogszabály szerint a 12 évesnél fiatalabb gyermekek szülei fizetésük 75 százalékát kapják a „kényszerszabadság” idejére.

Csütörtökön délután a román képviselőház elfogadta a javaslatot, amely szerint a munkaadók kötelesek fizetett szabadnapokat adni annak, akinek az iskolabezárás miatt otthon kell maradnia gyermekével, írta a Transindex.ro, amely szerint a döntést nagyon sok aggódó szülő várta, miután a koronavírus miatt bezártak az oktatási intézmények.

Hasonló esetként említi a törvény, amikor a szélsőséges időjárás miatt szüneteltetik az oktatást. A szabadnapok az egyik szülőnek járnak, aki erre az időszakra a fizetése 75 százalékét kapja, az összeg pedig nem haladhatja meg a bruttó átlagbér 75 százalékát. Azok jogosultak, akiknek 12 éven aluli gyermeke szerepel egy iskola nyilvántartásában.

Fogyatékkal élő gyerekek esetén a korhatár 18 év. A fizetett szabadságot a felügyeletet vállaló szülőknek (vagy gyámnak) kell kérvényeznie a munkaadójánál. Szükség lesz egy saját felelősségre megírt nyilatkozatra arra vonatkozólag, hogy a gyerekre kíván felügyelni, és ezt a nyilatkozatot mindkét szülőnek alá kell írnia (egyszülős családok esetén nyilván elég egy aláírás).

Az összeget, amiből a felügyeletet vállaló szülőket fizetik, a munkaadók által a bérek után az államnak fizetendő 2,25%-ból biztosítják.

Kiemelt kép: Fertőtlenítés Csíkszereda bölcsődéjében március 11-én. Március 22-ig felfüggesztették a tanítást valamennyi romániai óvodában és iskolában, hogy megelőzzék a a tüdőgyulladást okozó új koronavírus terjedését. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik