Ferenc pápa keddi reggeli vatikáni miséjén azt kérte a papoktól, hogy „legyenek bátrak”, és látogassák meg az új koronavírussal megfertőződött betegeket.
Kérjük az Urat, hogy adjon bátorságot papjainknak a betegek meglátogatásához, Isten igéje erejének és az oltáriszentségnek az átadásához és ahhoz, hogy képesek legyenek kísérni az egészségügyi dolgozókat és az önkénteseket a betegek mellett végzett munkájuk során
– mondta. Ferenc pápa hétfő reggeli miséjét is a koronavírus érintettjeinek ajánlotta. A vatikáni Szent Péter téren, szemben az ilyenkor megszokottal, kedden alig lézengett valaki.
A római kormány hétfő este egész Olaszország területére kiterjesztette a korábban csak Lombardiára érvényes egészségügyi óvintézkedéseket, amelyek április 3-ig maradnak érvényben. Addig szünetel az oktatás is. Az olasz kormány azt kérte a lakosoktól, hogy a lehető legkevesebbet utazzanak, és kerüljék a kapcsolatot a betegekkel.
A 83 éves Ferenc pápa programjait, találkozóit minimálisra csökkentették. Az egyházfő vasárnap déli beszédét és az ezt követő Úrangyala imádságot (Angelus) a pápai lakosztály könyvtárszobájában mondta el, a reggeli miséket pedig hívők nélkül mutatja be a vatikáni lakosztályaként ismert Szent Márta-házban.
A szerdai általános audiencián sem lesz majd jelen a Szent Péter téren, egyenes internetes közvetítéssel mond beszédet.
(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/ANSA/Riccardo Antimiani)