Nagyvilág koronavírus

Eddig négy halottja van a karantén alá vont összedőlt szállodának Kínában

Többen meghaltak a délkelet-kínai Fucsien tartományban, miután helyi idő szerint szombat este összeomlott egy karanténnak használt, többemeletes szálloda – jelentette internetes oldalán a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna vasárnap.

A mintegy 8,7 millió lakosú Csüancsou városában található épület törmelékei alól helyi idő szerint vasárnap délelőtt fél 11-ig négy holttestet emeltek ki.

A mentésben résztvevő tűzoltók ugyaneddig 38 túlélőt menekítettek ki, akik közül egy ember kritikus állapotban van, míg további négyet súlyos sérülésekkel kezelnek – számolt be a kínai katasztrófavédelmi minisztérium.

A helyi hatóságok szerint a karanténhotelben mintegy 80 ember tartózkodott az épület összeomlásakor, közülük kilencen tudtak maguktól kimenekülni. A mentési munkálatok jelenleg is folynak, összesen immár mintegy ezer tűzoltót és hét mentőkutyát vezényeltek a helyszínre – írja a China Daily kínai pártlap. A baleset okát szintén vizsgálják, mindazonáltal a Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint a szállodában éppen felújítási munkálatok zajlottak a baleset idején. Az épület tulajdonosát rendőri felügyelet alá helyezték.

Egy, a szállodával szemben lakó férfi beszámolója szerint az épület robbanásszerűen omlott össze.

Éppen vacsoráztam, amikor hirtelen óriási robajt hallottam. Azt hittem, hogy robbanás történt. Csak miután kirohantam az erkélyre, akkor láttam, hogy az egész hotel összeomlott

– mondta el a Mnw.cn kínai hírportálnak.

A Hszincsia Express Hotel 2018 júniusában nyílt meg, és összesen 80 vendégszobával rendelkezett. Az új típusú koronavírus-járvány miatt az épületet átmenetileg arra használták, hogy itt különítsék el, és tartsák orvosi megfigyelés alatt a járvány sújtotta térségekből a Kínába visszatérőket.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnapi közlése szerint szombat éjfélig 44 új fertőzöttet diagnosztizáltak Kína szárazföldi részén, ahol ugyaneddig 27 újabb haláleset történt. A koronavírus ezzel eddig 80 695 embert fertőzött meg, és 3097 halálos áldozatot szedett a szárazföldi Kínában. Az országban jelenleg több mint 20 ezer ember áll kezelés alatt, közülük 5200 feletti a súlyos állapotban lévők száma, miközben a gyógyult betegeké immár 57 ezer fölé emelkedett. A járvány kínai gócpontjának számító, közép-kínai Hupej tartományból szombat éjfélig 41 új esetet jelentettek, mindet Vuhanból, a tartomány székhelyéről, ahonnan a vírus tavaly decemberben terjedni kezdett.

Kiemelt kép: MTI/EPA/FeatureChina/Hsziao Fan

Ajánlott videó

Olvasói sztorik