Nagyvilág koronavírus

Koronavírus: csaknem megduplázódott az új megbetegedések száma Olaszországban

Az új halálesetek száma viszont csökkent az egy nappal korábbihoz képest.

Az olasz polgári védelmi hatóság szombati tájékoztatása szerint 4,636-ról 5,883-ra nőtt a Covid-19 vírus okozta járvány fertőzötteinek száma, ez tehát az eddigi legnagyobb ugrás a koronavírus-járvány kezdete óta, majdnem a kétszerese a pénteki számnak. Egyelőre tehát nem látszik lassulni az új megbetegedések száma, ezzel szemben kevesebb az új haláleset: szombaton 36-ot jelentettek a pénteki 49-hez képest, így eddig összesen 233 halálos áldozata van a járványnak Olaszországban.

A hatóság vezetője, Angelo Borrelli elmondta, hogy eddig 589-en gyógyultak meg a fertőzésből, és 567 beteget pedig intenzív osztályon ápolnak, írja a Reuters. A polgári védelem vezetője arra szólította fel az olaszokat, tartsák be az óvintézkedéseket, és kerüljék a nagyobb közösségeket. A római kormány a következő órákban jelenti be, hogy megszünteti-e a vesztegzárat a Lombardiában és Venetóban két héttel ezelőtt kijelölt zónákban, vagy esetleg újakat létesít.

Elkapta a koronavírust az olasz kormánypárt főtitkára
Kína mellett Iránban haltak meg a legtöbben egy nap alatt a koronavírusban.

Korábban megírtuk már, hogy Nicola Zingaretti, az olaszországi kormánykoalícióban résztvevő Demokrata Párt (PD) főtitkára is elkapta a fertőzést, de a tünetei enyhék, nem kell kórházba mennie, otthonában kezelik. A római kormány is újabb óvintézkedések bevezetéséről határozott: Olaszországban 20 ezerrel növelik az egészségügyi dolgozók létszámát, köztük mintegy ötezer orvost vesznek fel. A kórházak gyorsított közbeszerzéssel juthatnak berendezésekhez, felszereléshez, egyebek között ötezer lélegeztetőgépet vásárolnak. A bíróságok épületeit lezárják május végéig, csak a sürgős tárgyalásokat tartják meg.

Borítófotó: Egészségügyi sátrak egy padovai kórház előtt. (Photo by Massimo Bertolini/NurPhoto)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik