Nagyvilág koronavírus

Az olasz kormány felszólította a 65 év felettieket: ne menjenek utcára

A Covid-19 fertőzés teremtette rendkívüli olaszországi helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség – előlegezte meg az újabb óvintézkedések bejelentését Giuseppe Conte kormányfő az olaszokhoz szerda este intézett televíziós üzenetében.

Conte hangsúlyozta, a tíz nappal ezelőtt Észak-Olaszországban bevezetett intézkedések után, most további erőfeszítésre van szükség Olaszország egészében a vírusfertőzés megfékezésére.

Több mint száz halottja van a koronavírusnak Olaszországban
Bejelentették, hogy csütörtöktől leállítják az oktatást az egész országban.

A kormányfő kifejtette, ő és miniszterei az átláthatóság jegyében dolgoznak, ahogyan korábban, most is mindent megosztanak a lakossággal.

Ugyanabban a csónakban evezünk

– jelentette ki Giuseppe Conte.

Az egész országra kiterjesztett szigorú intézkedéseket a kórházak telítettségének elkerülésével indokolta. Elmagyarázta, az igazolt fertőzöttek – akiknek száma szerda estére meghaladta a 2700-at – többsége nem szorul kórházi kezelésre, de az esetek számának hatványozott emelkedése a kórházakban, intenzív osztályokon kezeltek arányát is növeli.

Az egészségügyi tárca ötven százalékkal emelte már az intenzív osztályok befogadási képességét, de minél több a beteg annál több kórházi hely, annál több emberi erőforrás kell

– hangoztatta Giuseppe Conte. Lombardia tartomány ezzel egy időben bejelentette, hogy további 500 orvosra és 1000 ápolóra van szüksége.

Az egészségügyi tárca adatai szerint az igazolt fertőzöttek kevesebb mint fele van kórházban, köztük tíz százalék intenzív osztályon. A halottak száma elérte a 107-t, kivétel nélkül hatvan fölötti vagy ennél sokkal idősebb személyekről volt szó.

Nem kell félni, nem kell felborítani mindennapi életünket, de felelősségteljes magatartást kell tanúsítani

– mondta Giuseppe Conte. Arra kérte az olaszokat, kerüljék az emberekkel teli helyszíneket, ne fogjanak kezet, a könyökükbe tüsszögjenek, ne öleljék, csókolják egymást, tartsanak egymástól egyméteres távolságot.

A kormány felszólította a 65 év felettieket, ne menjenek utcára.

A kormányfő bejelentette, hogy az egész országban felfüggesztik a csoportos és tömeges eseményeket. Egész Olaszországban bezárják a mozikat, színházakat. A templomok nyitvatartásáról az egyház dönt.

Giuseppe Conte közölte, hogy a sportrendezvényeket – köztük a labdarúgó mérkőzéseket – is közönség nélkül kell megrendezni. Korábban már bejelentették a tanítás országos leállítását március 15-ig. Csütörtöktől zárva tartanak az oktatási intézmények, a bölcsödéktől az egyetemekig.

Az intézkedés több mint 8 millió tanulót érint.

Az iskolák teljes és országos lezárása precedens nélküli, még a második világháború éveiben sem folyamodtak ehhez. Giuseppe Conte ütésszerű terápiának nevezte az óvintézkedéseket. Hozzátette: Olaszország talpra fog állni.

Többször bizonyítottuk, hogy nehézségben képesek vagyunk reagálni

– hangoztatta a kormányfő. A 2018-ban Genovában összeomlott Morandi-hídra emlékeztetett, amelynek újjáépítése már elkezdődött. Conte kijelentette, a genovai modellt fogja követni most is Olaszország.

A kormányfő rendkívüli gazdasági programot ígért közberuházásokkal. Az EU támogatását is szorgalmazta. A kormánycsomag további részleteit a következő órákban, napokban közlik.

(MTI, kiemelt kép: Tiziana FABI / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik