HIRDETÉS
Nagyvilág koronavírus

Koronavírusos migránsokkal riogat a Fidesz

A migrációs hullám nemcsak a terrorizmus közvetlen veszélyével, hanem koronavírus-fertőzéssel is fenyeget

– közölte a Hollik István a Facebookon megjelent szerdai videoüzenetében.

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta,

a legtöbb illegális bevándorló ugyanis olyan területről érkezik, mint például Irán, ami a koronavírus gócpontja is egyben. A magyar emberek biztonságát nem tehetjük kockára, ezért továbbra is nemet mondunk a bevándorlásra, és megvédjük a határokat.

Hollik István feltehetően azzal összefüggésben mondta ezt, hogy több mint tízezer migráns érkezett a török-görög határhoz, és bár kétségtelenül lehetnek köztük irániak, többségük nem most indult útnak hazájából, hanem eddig is Törökországban tartózkodott. A törököknél közel négymillió szíriai menekült él, így túlnyomó többségben ők próbálnak bejutni Európába azt követően, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök bejelentette, nem tartóztatják fel őket a továbbiakban.

Magyarországon egyelőre továbbra sem mutatták ki a koronavírust, bár kedden kiderült, hogy két fertőzött amerikai diáklány Magyarországon járt.

Koronavírus: karanténban a svájci hadsereg
Pozitív lett a tesztje egy katonának.

Kiemelt kép: Giovanni ISOLINO / AFP

Ajánlott videó

A Szoboszlai-sztori: “Vattában felnőtt gyerekből nem lesz világklasszis”
Hogyan készült a Szoboszlai Dominikról szóló könyv? Hogyan kell érteni azt a 10 ezer órát, amit az édesapa Szoboszlai Zsolt szerint bele kell tenni, hogy valakiből világklasszis focista lehessen? És megismételhető-e a sztori, vagy Dominik történetéhez a csillagok szerencsés állása is kellett? Többek között ezekről a témákról beszélgetett főszerkesztőnk, Pető Péter A Szoboszlai-sztori című kötet szerzőjével, a 24.hu munkatársával, Kálnoki Kis Attilával, valamint a szerkesztővel, Gazdag József író-újságíróval.
0 seconds of 1 hour, 50 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
1:00:50
1:00:50
 
Olvasói sztorik