Nagyvilág

Ostromállapot a görög és a bolgár határon

A görög kormány szombatra válságértekezletet hívott össze.

A görög biztonsági erők az éjszaka több illegális határátlépőt fordítottak vissza a görög-török határon, néhány embert letartóztattak. Nikosz Panajótopulosz görög védelmi miniszter a Szkai görög hírtévének arról beszélt, hogy

Görögország határai egyben Európa határai is.

Jannisz Plakiotakisz hajózási miniszter bejelentette, az ország megerősítette az ellenőrzést az Égei-tengeren és a török partok közelében is. Az MTI szerint éjjel a görög készenléti egységek  könnygázt és villanógránátokat is bevetettek a pazarkulei és kasztanieszi határátkelőknél gyülekező csoportok feloszlatására.
A görög köztelevízió szerint néhány embernek gumicsónakon sikerült átkelnie a határfolyón.

A hatóságok az elmúlt 24 órában több mint négyezer illegális bevándorlót akadályoztak meg a határon abban, hogy átkeljenek Törökország felől. A kormányszóvivő szerint a tömeges határsértési kísérletnek semmi köze az elmúlt napokban, 33 török katona eleste miatt súlyosbodott idlíbi válsághoz.
A görög kormány szombatra válságértekezletet hívott össze.

Athén pénteken közölte, megerősíti a Törökországgal közös szárazföldi és tengeri határai védelmét, miután Ankara közölte, már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket. A görög kormány egyúttal kapcsolatba lépett az Európai Unióval és a NATO-val is.

 

Erdogan már buszokkal szállíttatja a menekülteket a görög határra
Rég nem látott menekültáradat indult meg Szíria és Törökország felől, miután a török hatóságok bejelentették, mindenkinek szabad az út Európa felé.

A török döntést a CNN Türk hírtelevízió élő adásában Ömer Celik, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője jelentette be. Az athéni bejelentést követően nem sokkal később a bolgár kormány is hasonló döntést hozott.

Az Euronews arról számolt be, hogy ostromhangulat van a görög és a bolgár határon is. A közös határszakaszokon a nyomás egyik napról a másikra többszörösére nőtt, miután Ankara bejelentette, hogy nem tartja tovább vissza az Európa felé menekülőket. Bár a török kormány ezt azzal magyarázta, hogy a szíriai hadsereg idlibi offenzívája újabb százezreket zúdított a török határzónára, a görög kormányfő közölte, országának semmi köze a tragikus szíriai eseményekhez, nem fogja mások döntéseinek a következményeit viselni.

Görögország az érvényes úti okmányokkal érkezőket változatlanul szívesen látja, de enélkül nem engednek be senkit. Bulgária kormánya is megerősítette a határvédelmet, de a kormányfő aggodalmát fejezte ki, mondván, a török határőrség szemmel láthatóan visszavonult a határsávból.

Kiemelt kép:  MTI/AP/Ömer Kuscu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik