Nagyvilág koronavírus

Olaszországban ragadt magyar sofőr: „Mintha megállt volna az élet”

Az ATV Híradója szólaltatta meg azt a magyar kamionsofőrt, aki az észak-olaszországi Lombardiában ragadt a karantén miatt. A sofőr szerint nagy a félelem.

Hegedűs Géza múlt hét szerda óta vesztegel annak a világcégnek az egyik telephelyén, aminek dolgozik. A férfi azt mondta az ATV-nek, hogy jól van, semmilyen tünete nincs, de a környéket lezárták, arra pedig a csendőrség és a katonaság vigyáz, hogy senki ne hagyja el a karantént. Az utcákon maszkokban járnak az emberek, és már szinte mindent felvásároltak a polcokról. Szerinte legkorábban másfél hét múlva jöhet haza. Hozzátette:

Ma éppen csönd van. Minden nap hív a konzulátus, gyakorlatilag kérdeznek, hogy van-e mindenem: élelem, víz, satöbbi. Gyakorlatilag én rendben vagyok. Csönd van, se ki, se be. Embert, nem nagyon látok. Úgyhogy olyan, mintha megállt volna az élet. Rajtam kívül van itt még hat kamion, ők is jól vannak.

A kormány friss tájékoztatása szerint Magyarországon egyelőre 18 személy van karanténban, az országban nem regisztráltak fertőzöttet:

Koronavírus: 18 ember van karanténban Magyarországon
Az elítéltek 300 ezer szájmaszkot készítettek.

Kiemelt képünk illusztráció. Emanuele Cremaschi/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik