Nagyvilág koronavírus

Az egyik diák édesanyja szólt a tisztifőorvosnak, hogy potenciális vírushordozó a hazaérkező gyerekcsapat

Zokogtak az Észak-Olaszországból hazaért gimnazisták, amikor megtudták, hogy karanténba kell menniük két hétre a budapesti Szent Laszló Kórházba, erről beszélt az RTL Híradónak Timaffy Judit volt milánói főkonzul, az egyik gyermek édesanyja.

Mint fogalmazott, ő maga szólt a tisztifőorvosnak, hogy a csoport hazaérkezik.

Rossz zsargon, hogy bedobtam az SOS jelzést, hogy potenciális vírushordozó gyerekcsapat érkezik az országunkba

– magyarázta, hozzátéve, ez egy nagyon nehéz döntés volt, mert amikor a gyerekek megtudták, hogy karanténba kell menniük, zokogtak a telefonban.

Vívódás, lelki tusa, mert tudtam, hogy minek teszem ki ezeket a kamasz lányokat, akik három hét után alig várták, hogy lássák a szüleiket, barátaikat és társaikat az iskolában és nagyon nagy csalódás volt a számukra, hogy nem ölelhették át a szüleiket.

A busz végül tegnap este egyenesen a kórházhoz érkezett. A 11 gyereket, a 2 kísérőtanárt és a 2 buszsofőrt egy elkülönített épületben helyezték el.

„Azt gondoltuk, ilyen csak a filmekben történik” – mondja a lezárt olasz városban élő férfi
Ne álljanak meg beszélgetni és a könyökhajlatukba tüsszentsenek – javasolják a hatóságok a koronavírus miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik