Nagyvilág

Soros megfékezését kérte Kijevtől Pompeo

Egy politológus szerint attól tartanak, hogy az Ukrajnában megszerzett pénzeket Trump ellen fordítja.

Soros György ukrajnai térhódításának visszaszorítását kérhette kijevi látogatásán az amerikai külügyminiszter január végén, írta a Kárpátinfo.net egy szakértő, Valerij Peszeckij politológus Facebook-bejegyzése alapján. Az Ukrán Szociális Elemző Központ igazgató-helyettese szerint Mike Pompeo a kulisszák mögött három dolgot kért Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől.

Amerika azt szeretné, ha Kijev leállítaná a termőföld piacosítását, megszüntetné a belső államkötvények kibocsátását és támogatná az Ukrán Pravoszláv Egyházat (UPC). Az első két kérés hátterében egyértelműen az áll, hogy

Washington komolyan tart Sorostól,

aki állítólag rendszert dolgozott ki az ukrán termőföldek megszerzésére, és jól járna – a hatalomba beépített emberei révén – a belső államkötvényekkel is.

A szakértő szerint a Trump-adminisztráció attól tart, hogy az így megszerzett pénz egy részét Soros György az amerikai elnök elleni kampányra költené. Egy ilyen forgatókönyv megvalósulása esetén Donald Trump ellenfelei olyan pénzügyi forráshoz juthatnának,
amely lehetővé tenné elmozdítását még újraválasztása esetén is.

Peszeckij szerint Pompeo az UPC támogatását azért kérte, mert ez az egyházi projekt az ő kreációja, kudarca esetén támadási felület nyílna ellene Amerikában.

Kiemelt kép: Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben január 31-én. MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ajánlott videó

Olvasói sztorik