Drazen Bosnjakovic horvát igazságügyi miniszter lemondásra szólította fel Drazen Jelenic legfőbb ügyészt szerdán, arra hivatkozva, hogy Jelenic a szabadkőműves társaság tagja – írja az MTI.
Elfogadhatatlan, hogy a legfőbb ügyész tagja legyen egy ilyen civil szervezetnek, még akkor is, ha a törvények engedélyezték annak bejegyzését
– mondta a miniszter, hozzátéve: a társaság működését máig számos titok övezi, akárcsak tagjainak kilétét, ezért kockázatot jelent a legfőbb ügyész tevékenységére nézve.
Amennyiben Jelenic nem mond le, a kormány felmenti tisztségéből
– jelezte a tárcavezető, majd aláhúzta: a kabinet nem tudott arról, hogy a 2018-ban megválasztott Jelenic tagja a szabadkőműves társaságnak.
A legfőbb ügyész körüli összeférhetetlenségi botrány azután robbant ki, hogy a Nacional című horvát hetilap kedden megszellőztette: Nikica Gabric horvát orvos – aki annak a zágrábi szabadkőműves páholynak a vezetője, amelynek Drazen Jelenic is tagja – megpróbált nyomást gyakorolni a legfőbb ügyészre, hogy akadályozza meg a lap legújabb számának megjelenését.
A Hina horvát hírügynökség előzményeket is feltáró tudósítása szerint a zágrábi rendőrség a múlt pénteken bűncselekmény gyanújával letartóztatta egy másik hetilap, a 7Dnevno főszerkesztőjét, annak helyettesét és igazgatóját. A vád szerint a gyanúsítottak annak fejében, hogy ne jelenjenek meg cikkek a 7Dnevnóban Nikica Gabric szabadkőműves tagságáról, azt kérték az orvostól – aki egy magánklinikát működtet Zágrábban -, hogy az üresen maradó oldalakon hirdetést adjon fel, amiért 200 ezer kunát (9 millió forintot) követeltek. Gabric ezt elutasította – a cikksorozat így megjelent -, a zsarolási szándékot pedig Gabric jelentette az ügyészségnek.
Legújabb számában a Nacional ezzel az üggyel foglalkozott, megjegyezve, hogy az egyik letartóztatott újságíró is szabadkőműves. A lap azt állította: az államügyészség, amelynek vezetője szintén szabadkőműves, azt sugallta a rendőrségnek, hogy lépjenek fel enyhébben a vádlottakkal szemben, ezért azok most szabadlábon védekezhetnek.
Kiemelte: az újságírók letartóztatásáról kizárólag a rendőrség döntött, az államügyészség nem befolyásolhatta, és nem is befolyásolta az ügyet.