Nagyvilág

Volt ausztrál miniszterelnök: A maláj kormány szerint tömeggyilkosságot követett el az eltűnt gép pilótája

Tony Abbott volt ausztrál miniszterelnök szerint a maláj kormány legfelsőbb szintjén régóta azt gyanítják, hogy az MH370-es járat pilótája szándékosan vezette a halálba utasait hat évvel ezelőtt.

A Malaysian Airlines MH370-es járata 2014. március 8-án éjjel eltűnt az Indiai-óceán fölött. A Boeing 777-es típusú gép Kuala Lumpurból Peking felé tartott, fedélzetén 227 utassal és 12 tagú személyzettel.

A szerencsétlenség idején Abbott volt az ausztrál kormány vezetője. Ausztrália koordinálta az eltűnt gép utáni kutatást, amely a legnagyobb volt a repülés történetében. Százhúsz négyzetkilométernyi területet fésültek át az Indiai-óceán déli részén, és a költségek elérték a 200 millió ausztrál dollárt. A repülőgépből mindössze néhány kisebb roncsdarab került elő. A keresést végül 2017-ben felfüggesztették.

A Sky News brit hírcsatorna szerdán és csütörtökön műsorra tűzött dokumentumfilmjében Abbott azt mondta: magas rangú maláj tisztségviselők már a nyomozás elején azt gondolták, hogy Zaharie Ahmad Shah, a gép kapitánya szándékosan vezette halálba utasait.

A maláj kormány legfelsőbb szintjein már egészen korán úgy gondolták, hogy a pilóta tömeg- és öngyilkosságot követett el

– hangsúlyozta a volt miniszterelnök a szóban forgó tisztségviselők megnevezése nélkül.

Fotó: MARK GRAHAM / AFP

Azharuddin Abdul Rahman, a maláj polgári légi közlekedési hivatal akkori igazgatója bírálta Abbott szavait. Azharuddin szerint nincs elég bizonyíték ennek az elméletnek az alátámasztására, és a hasonló kijelentések csak feltépik a szerencsétlenség áldozatai hozzátartozóinak sebeit.

Egy malajziai vezetésű független vizsgálati jelentés 2018-ban azt írta, hogy a repülési útvonalat indulás után beavatkozva megváltoztatták. A beszámoló felvetette annak lehetőségét, hogy eltérítés történt. Ugyanakkor a nyomozók aláhúzták: mindaddig nem lehet megállapítani az eltűnés okát, amíg meg nem találják a gép roncsait és feketedobozait.

A maláj kormány egyelőre nem reagált Abbott kijelentéseire. Malajziában jelenleg Mahathir Mohamad a miniszterelnök, aki Najib Razakot váltotta a kormányfői tisztségben 2018-ban.

Zaharie Ahmad Shah családja tagadta, hogy a pilótának öngyilkos hajlamai lettek volna. Az említett 2018-as jelentés sem talált bizonyítékot arra, hogy a pilóták bármelyike szokatlanul viselkedett volna, vagy stresszes időszakon ment volna át. Ezenkívül a járat utasainak egyike sem vett részt pilótaképzésen.

Abbott kiemelte: nem hisz azoknak az összeesküvés-elméleteknek, amelyek a maláj kormányt teszik felelőssé a történtekért.

Olvastam ezeket a történeteket, amelyek szerint a malájok állítólag azért nem akarták alaposabban megvizsgálni a tömeggyilkosság-öngyilkosság forgatókönyvet, mert szégyellték, hogy egyik pilótájuk ilyesmire vetemedhetett” – mutatott rá a volt miniszterelnök. “Semmi okom sincs arra, hogy ezt elhiggyem” – tette hozzá.

Abbott úgy érzi, új vizsgálatra lenne szükség.

Tegyük fel, hogy a pilóta tömeggyilkosságot és öngyilkosságot követett el, és ha ebből kiindulva kijelölhető az óceánnak egy olyan része, amelyet eddig még nem kutattunk át, hát menjünk, és fésüljük át

– mondta.

Kiemelt kép: GREG BAKER / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik