Nagyvilág

Trump a borzok életéről faggatta a kabinetfőnökét az egészségügyi és külpolitikai eligazításon

Korábban a témában:

Kevesen hinnék, hogy az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb hatalommal bíró emberét mennyire érdekli a borzok élete. Márpedig ez így van, ha lehet hinni a Daily Beast két újságírójának, akik most kiadott könyvükben arról írnak, hogy a Fehér Házban rendszeresen téma volt az állatok viselkedése a Donald Trump megválasztása utáni hónapokban.

A Guardian szerint a könyvben két teljes oldalon részletezik, hogy Reince Priebus, a Fehér Ház akkori kabinetfőnöke éppen egészségügyi és külpolitikai ügyekben szeretett volna jelentést adni az elnöknek, aki erre inkább a fekete-fehér állatokról kezdte el kérdezgetni őt.

Közömbösek az emberekkel? Vagy barátságos teremtmények?

– tette fel kérdéseit Trump.

Fotó: Mark Wilson/Getty Images

Az elnök ezután fotókat szeretett volna nézegetni a borzokról, majd megkérdezte Priebust, mit kell tudni az állatok életéről, van-e nekik személyiségük vagy unalmasak.

Priebusnak ezeken felül azt is el kellett magyaráznia, hogy mit esznek a borzok, agresszívak-e, és hogy milyen tudnak halálosak lenni, ha fenyegetést éreznek.

Trump azt egyébként nem pontosította, hogy pontosan melyik borzra kíváncsi a 11 alfajból, de valószínűleg az amerikai borzról lehetett szó, mert ez él Priebus lakhelyén, Wisconsin államban.

A könyvben azt írják, Trump rendszeresen azzal zavarta meg az ilyen és ehhez hasonló egyeztetéseket, hogy állatokról érdeklődött.

Kiemelt kép: Philippe Clement/Arterra/Universal Images Group via Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Fű alatt osztja az adófizetői százmilliókat a Magyar Turisztikai Ügynökség

Egyedi döntésekre hivatkozva, nyilvánosan meghirdetett pályázati felhívás nélkül kap pénzt Zoób Kati divattervező, Balatonboglár fideszes önkormányzata vagy éppen egy nagyvállalkozó Kis-Balaton melletti kalandparkja. A Tiborcz István volt üzlettársához köthető bodajki kastély is az eddig titkolt közpénzcsap révén újulhat meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.