Nagyvilág

Kivizsgálják a rendszerváltás utáni privatizációkat Bulgáriában

Górcső alá veszik az állami cégek rendszerváltást követő privatizációját Bulgáriában – írja az MTI. Ivan Gesev főügyész szerdán bízta meg a vizsgálatok lefolytatásával a bolgár belbiztonsági hivatalt (DANS).

A bolgár államvagyont 40 milliárd dollárra (12 ezer milliárd forint) becsülték az 1989-es rendszerváltáskor. A feltételezett sötét üzelmek és az állami vagyon magánkézbe történő átadásának részben átláthatatlan folyamata miatt Bulgáriában a privatizáció a köznyelvben hamar a korrupció és a pénzügyi visszaélések szinonimája lett. Az állami privatizációs hivatal közlése szerint 2018 novemberéig összesen 18,7 milliárd leva (3 ezer milliárd forint) folyt be az államkasszához – közölte a 24 Csasza című bolgár lap internetes kiadása.

2018 végéig a bolgár állami tulajdon mintegy 66 százaléka magánkézbe került. Az új tulajdonosok még több mint egymilliárd levával (173 milliárd forint) tartoznak az államkincstárnak.

Újra és újra felmerül a kérdés, hogy barbár módon kirabolták-e a bolgár államot

– jelentette ki Kraszimir Velcsev, a kormányzó konzervatív Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt frakcióvezető-helyettese.

A december óta hivatalban lévő Gesev mostani kezdeményezését korrupt vámosok és egy illegális szerencsejáték szervezésével gyanúsított bandafőnök ellen végrehajtott razziák előzték meg.

A Transparency International szerint az EU 28 tagállama közül (még Nagy-Britanniát is beleértve) Bulgáriában burjánzik leginkább a korrupció, de eddig egyetlen magas beosztású bolgár tisztségviselő ellen sem emeltek vádat ilyen bűncselekmény miatt.

Kiemelt kép: (MTI/EPA/Vaszil Donev)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik