Nagyvilág

Megfelezik a koszovói kormánytagok fizetését

Megfelezik a koszovói kormány tagjainak a fizetését – közölte Albin Kurti miniszterelnök szerdán Pristinában a kormányülést követően.

Korábban 2017 decemberében döntöttek a kormánytagok fizetésének a megduplázásáról, és ezzel a miniszterelnök fizetése például majdnem elérte a háromezer eurót (valamivel több mint egymillió forint) – emlékeztetett a KTV koszovói televízió. Mivel a bíróságokról szóló törvény értelmében a miniszterelnök és a kormánytagok fizetésének az igazságügyben dolgozók bérével kell megegyeznie, a bírók fizetése is megduplázódott két évvel ezelőtt. A parlament később a fizetések csökkentéséről is döntött, ám ezt a döntést az alkotmánybíróság vonatkozó vizsgálata miatt felfüggesztették.
Albin Kurti a tavalyi választási kampány során ígéretet tett a kormánytagok fizetésének ismételt csökkentésére, amire a február 3-i kormányalakítást követően rövid időn belül sor is került.
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ám ezt Belgrád nem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. Koszovó rendezetlen státusa az egyik oka annak, hogy nem érkeznek nemzetközi befektetések az országba, így az Európa egyik legszegényebb államának számít. A munkavállalást a korrupció és a nepotizmus is nehezíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik