Nagyvilág

Több mint 20 ellenzékit vettek őrizetbe Azerbajdzsánban

A választási eredmények meghamisítása ellen tiltakozó, több mint húsz ellenzéki képviselőjelöltet vettek őrizetbe a hatóságok kedden Azerbajdzsánban – írja az MTI.  A vasárnap tartott előrehozott választáson Ilham Aliyev azeri államfő pártja szerzett többséget a bakui parlamentben. A voksolás folyamatát az ellenzék mellett nemzetközi megfigyelők is kifogásolták.

A választás eredményének megsemmisítését követeljük mind a 125 választókerületben, és azok letartóztatását, akik felelősek a szabálytalanságokért

– hangoztatta Rabia Mamedova függetlenként indult képviselőjelölt újságíróknak, mielőtt a központi választási bizottság épülete előtt ülősztrájkot folytató tiltakozókat rohamrendőrök elfogták, majd buszokkal elszállították volna.

A központi választási bizottság a voksok feldolgozása után azt közölte, hogy Aliyev pártja, az Új Azerbajdzsán Párt 70 helyet szerzett a 125 tagú törvényhozásban. A fennmaradó parlamenti mandátumokat olyan kisebb pártok és független képviselők nyerték el, akik szinte kivétel nélkül hűségesek Aliyevhez.

Az EBESZ megfigyelői szerint súlyos szabálytalanságok történtek a szavazatszámlálás során. Az azeri elnök hatalmának megszilárdítása és a gazdasági reformok felgyorsítása végett hozta kilenc hónappal előbbre a választást. Ilham Aliyev 17 éve van hatalmon, és azóta egyetlen választást sem ismertek el demokratikusnak a nemzetközi megfigyelők.

A kaukázusi köztársaságban magas a munkanélküliség, a lakosság pedig vajmi keveset élvez a Kaszpi-tengeri gazdag olaj- és gázkincsből.

Kiemelt kép: Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök és neje, Mehriban Aliyeva megérkezik a moszkvai Vnukovó repülőtérre 2015. május 8-án. Alijev a győzelem napi ünnepségekre érkezett az orosz fővárosba. (MTI/EPA/Pool/Ria-Novosztyi/Host képügynökség)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik