A járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban csütörtökön 42-vel 204-re nőtt a vírusos megbetegedésben elhunytak száma. A járvány kitörése óta ez volt az egy nap alatt regisztrált legtöbb haláleset. A hupeji egészségügyi bizottság tájékoztatása szerint a tartományban 1220 újabb fertőzöttet azonosítottak, így számuk 5806-ra emelkedett.
Csütörtökig Kínában 171 ember halt meg és több mint 8200-an fertőződtek meg a tüdőgyulladást okozó nCoV-2019 nevű koronavírussal. Kínán kívül a járványnak nem volt halálos áldozata, de húsznál több országban már száznál is több beteget tartanak nyilván.
Kína biztos abban, hogy képes győzelmet aratni a koronavírussal szembeni harcban – jelentette ki Hua Csunjing kínai külügyi szóvivő arra reagálva, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön a tüdőgyulladás-járványt. Mint mondta, Peking együttműködik a WHO-val és más országokkal, hogy fenntartsák a globális és a regionális egészségügyi biztonságot.
Még mindig egy nagyon kritikus ponton állunk a koronavírus elleni küzdelemben. A nemzetközi szolidaritás rendkívül fontos és ezért minden államnak felelősségteljesen kell cselekednie
– hangsúlyozta Csang Csün kínai ENSZ-nagykövet csütörtökön. Hozzátette:
Miközben megértjük más államok aggályait, figyelnünk kell a WHO főigazgatójának ajánlásait. Azt mondta, hogy teljes bizalommal van a kínai erőfeszítések iránt.
A kínai diplomata szerint ebben a helyzetben el kell kerülni „olyan túlreagálásokat, amelyek negatív következményekbe csaphatnak át”.
Kiemelt kép: MTI/AP/Hszinhua