Nagyvilág koronavírus

40 ezer embert már megfertőzhetett a koronavírus

Drákói intézkedésekkel kell korlátozniuk a kormányoknak a lakosság mozgását, ha meg akarják akadályozni a tüdőgyulladást okozó, Vuhanban felbukkant új koronavírus terjedését - közölték hétfőn hongkongi kutatók, akik matematikai modellek alapján úgy becsülik, hogy a még lapangó megbetegedések száma Kínában meghaladhatja már a 40 ezret.

A Hongkongi Egyetem (HKU) tudósai figyelmeztettek a vírus terjedésének gyorsulására. Az egyetem orvosi kara együttműködik az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) a fertőző betegségek kezelésében.

Kínában eddig összesen 4515 megbetegedést és 106 halálesetet erősítettek meg hivatalosan, a gyanús esetek száma viszont egy nap alatt megduplázódott.

Fel kell készülnünk arra, hogy ez a különös járvány világjárvány lesz

– jelentette ki Gabriel Leung, a HKU kutatócsoportjának vezetője.

Ma Hsziao-vej, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vezetője vasárnap közölte, hogy az új vírus lappangási ideje akár két hét is lehet, és a vírus már a tünetek megjelenése előtt is fertőzhet.

A vírus terjedése alapján felállított matematikai modellekből Leung csapata arra a következtetésre jutott, hogy a tényleges fertőzések száma jóval magasabb lehet a hivatalos adatoknál, mert a hatóságok csak a hivatalosan megerősített eseteket tartják nyilván.

A tünetekkel járó, bizonyítható esetek száma szombaton, a holdújév napján 25-26 ezer lehetett

– mondta elméleti görbékre hivatkozva hongkongi sajtótájékoztatóján Leung. A kutató szerint a tünetek nélküli, a lappangás stádiumában lévő megbetegedések száma szombaton megközelíthette a 40 ezret.

Leung hozzátette, hogy a fertőzések száma hatnaponta megduplázódhat, várhatóan áprilisban és májusban éri el a csúcspontot azokon a területeken, ahol a járvány már megjelent.

Hangsúlyozta azonban, hogy hatékony közegészségügyi intézkedésekkel csökkenteni lehet a fertőzés terjedésének tempóját.A betegség góca továbbra is a közép-kínai Vuhan város és Hupej tartomány, de találtak már megbetegedéseket más nagyvárosokban, így Pekingben, Sanghajban, Sencsenben és Kantonban is.

A kutató szerint teljesen korrektek a közel 20 városban bevezetett, a külvilágtól mintegy 56 millió embert elzáró kínai utazási korlátozások, bár hozzátette, hogy más nagyvárosokban ezek az intézkedések nem feltétlenül módosítják a járvány alakulását.

Kínai vírus: kell-e félnünk Magyarországon?
A Vuhan-koronavírus keményebb, mint a 2003-as SARS-világjárvány volt, és nagy valószínűséggel eljut Magyarországra is. Ám a tudósok inkább Afrika miatt aggódnak.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Vu Hong

Ajánlott videó

Olvasói sztorik