Nagyvilág

371 gyerek halt meg tavaly az al-Hol menekülttáborban

Több mint ötszázan, többségében gyerekek vesztették életüket az északkelet-szíriai al-Hol menekülttáborában tavaly – írta az AFP francia hírügynökség csütörtökön egy helyi tisztségviselőre hivatkozva.

A táborban körülbelül 68 ezren élnek, közülük sokan az Iszlám Állam terrorszervezet harcosainak hozzátartozói. Többségük szíriai és iraki állampolgár.

„A kiskorúak körében tapasztalható magas halálozási arány legfőbb oka az alultápláltság és az egészségügyi ellátás hiánya” – magyarázta Dalal Iszmáil, a Vörös Félhold segélyszervezet helyi munkatársa. A táborlakók ellátása kizárólag humanitárius segélyekből történik – tette hozzá.

Tavaly 517-en vesztették életüket a táborban, köztük 371 gyermek

– pontosított Iszmáil. Kifejezetten sok gyerek halt meg a téli hidegben, miután nincs rendesen fűtés. Az áldozatok között külföldi kiskorúak is vannak – mondta el a tisztségviselő.

A tábor egyik elkerített, szigorú biztonsági felügyelet alatt álló részét kizárólag a dzsihadisták külföldi állampolgárságú feleségeinek és gyermekeinek tartják fenn.

Hivatalos adatok szerint összesen 12 ezer külföldi – négyezer nő és nyolcezer gyermek – él három északkelet-szíriai táborban, többségük al-Holban.

Dzsábir Szajed Mosztafa szóvivő hangsúlyozta, hogy a különféle nemzetközi civil szervezetek és az ENSZ segélyei nem elegendőek a táborlakók ellátására. Rámutatott, hogy különösen gyógyszerekből nagy a hiány, de élelemre és sátrakra is szükség van.

A helyzet tovább romolhat, ugyanis az ENSZ Biztonsági Tanácsa törölte az Irakból közvetlenül a kurd területekre átjárót biztosító al-Jarubíja határátkelőt a segélykamionok útvonaláról. A kurd hatóságok figyelmeztettek, hogy emiatt gyógyszerhiány léphet fel, és az al-holi tábor egészségügyi ellátmányának 60-70 százaléka veszélybe kerülhet.

A Biztonsági Tanács a múlt héten meghosszabbította a szíriai civileket a határokon át segélyező műveletét, amely már hat éve tart, de annak érdekében, hogy Oroszország ne vétózza meg a határozatot, felére csökkentették a használható határátkelőket, és nem egy, hanem csak fél évvel hosszabbították meg a mandátumot. Szíriában összesen 11 millió civil szorul segélyre.

Kiemelt kép: Delil SOULEIMAN / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik