1991 óta Németországban minden évben megszavaztatják az év antiszavát/legycsúnyább vagy legidegesítőbb kifejezését, ez a Unwort des Jahres verseny. A Die Welt megtudta, hogy tavaly melyik volt az a szó, ami a legidegesítőbben hatott a német nyelv használóira:
A lap szerint a szó a környezetvédelemért, illetve az éghajlatváltozás ellen tenni akarók erőfeszítéseinek degradálása, mitöbb, egyfajta rágalom, miszerint ezek az erőfeszítések feleslegesek, eltúlzottak. Nina Janich nyelvkutató szerint a klímahisztéria szó patológiás társadalmi csoportként tünteti fel azokat, akik fokozott elkötelezettséggel vesznek részt az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.
A kifejezést a politika, a média és az ipar is használja, például Alexander Gauland, a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD) politikusának száján tavaly júniusban csúszott ki, hogy
Az AfD nem vesz részt a klímahisztériában.
Idén 671 javaslat érkezett a pályázatra, több szó is a környezetvédelemhez, illetve az éghajlatváltozáshoz kapcsolódott. Versenyben volt többek között az ökodiktatúra és a népességrobbanás is.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Felipe Trueba