Ukrajna hozzáférést kapott az Iránban lezuhant ukrán utasszállító feketedobozaihoz és a teheráni reptér földi irányító központjában dolgozó diszpécserek hangfelvételeihez – jelentette be Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter pénteki kijevi sajtótájékoztatóján. A tárcavezető megjegyezte, hogy Teheránba mintegy ötven ukrán szakértő utazott ki.
Technikai eszközökkel próbálják rekonstruálni a repülőgépet, hogy megértsük, mi történt vele. Teljes mértékben együttműködést kapunk az iráni féltől. Irán segít nekünk, hozzáférünk mind a repülőgép maradványaihoz, mind a becsapódás helyszínéhez, amelynek biztonságát a rendőrség garantálja, noha kezdetben helyi lakosok is bejutottak oda, ami nehezítette a vizsgálatot
– mondta el a külügyminiszter.
Azt is leszögezte, hogy kártérítést fognak követelni, ha bebizonyosodik, hogy rakétatalálat érte a gépet.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt közölte, „nem lesznek elhamarkodott bejelentések a katasztrófa okairól”. Az elnöki közlemény megismétli Zelenszkij pénteki üzenetének szavait, amely szerint nincs kizárva, hogy rakétatalálat okozta a katasztrófát, de egyelőre megerősítve sem.
Irán szerint hajtóműhiba okozhatta a balesetet. Több nyugati ország szerint azonban rakétatalálat érhette a gépet.
Kiemelt kép: Mahmoud Hosseini / DPA / dpa Picture-Alliance