Venezuela szocialista kormánya új elnököt iktatott be a parlament élére vasárnap, miután fegyveres gárdisták megakadályozták, hogy az ellenzéki képviselők belépjenek a törvényhozás épületébe. A tucatnyi ország által elítélt lépést a venezuelai ellenzék vezetői úgy minősítették, mint az ország utolsó demokratikus intézményének eltérítését – írja az MTI.
Néhány órával később a parlament tagjainak többsége (167-ből 100 képviselő), egy ellenzéki újság szerkesztőségében összegyűlve, megszavazta Juan Guaidó ellenzéki vezető újjáválasztását a parlament élére, akit korábban a világ több tucat országa ismert már el Venezuela legitim vezetőjeként.
Guaidó, aki a házelnöki poszt legitimitására hivatkozva tudott mindeddig szembeszállni a Nicolás Maduro elnök vezette szocialista kormánnyal, néhány vele szövetséges képviselő kíséretében próbált bejutni a neoklasszikus épületbe, ahol az ellenzéki vezetésű Nemzetgyűlés napirendje szerint újjáválasztották volna tisztségébe. A nemzeti gárda rohamrendőri pajzsokkal felszerelt tagjai azonban megakadályozták a bejutásukat. A kialakult dulakodásban Guaidó megpróbált átmászni a parlament kerítésén, de a nemzeti gárdisták meghiúsították ezt a kísérletét.
Odabenn, hasonlóan kaotikus körülmények között Guaidó egyik riválisát, az egyik ellenzéki pártból korrupció gyanújával kizárt Luis Parrát iktatták be a venezuelai parlament új elnökévé. A venezuelai Union rádió és az állami televízió beszámolója szerint Nicolás Maduro hivatalban lévő venezuelai elnök híveivel együtt vett részt a rögtönzött beiktatási ceremónián, ellenzéki képviselők heves tiltakozása mellett.
Az ellenzék szerint a törvényhozás nem volt határozatképes, és Maduro ismételten fittyet hány az alapvető demokratikus jogokra, megfélemlítést és erőt használva, hogy visszaszerezze a parlament felett 2015-ben elvesztett ellenőrzését. Guaidó illegálisnak minősítette az új parlamenti vezetést. Híveivel a venezuelai törvényhozás Twitter-oldalán puccsnak minősítette a történteket. Maduró húzását azonnal elítélte az Egyesült Államok, az Európai Unió és egy tucatnyi latin-amerikai ország.
„A diktatúra ma újabb hibát követett el” – hangoztatta Guaidó miután letette házelnöki esküjét az El Nacional című lap irodaházában. „Ma elfoglalták a parlamentet, áthágva a jogszabályokat, militarizálva (az épületegyüttest)” – tette hozzá.
Az ellenzéki vezető honfitársai millióinak reménységévé vált, hogy az ország kilábalhat abból a mély gazdasági és belpolitikai válságból, amely miatt az elmúlt években mintegy 4,5 millió venezuelai kényszerült külföldre menekülni. A kialakult helyzet mindazonáltal tovább gyengítheti az ellenzék Maduro eltávolítására irányuló kampányát, és segíthet eljelentékteleníteni Guaidót.
A venezuelai válság rendezésére 2017-ben megalakult, úgynevezett Limai Csoport tagállamai vasárnap elítélték, hogy Nicolás Maduro kormánya erővel megakadályozta a parlament elnökének újraválasztását. Argentína, amely nemrég baloldali kormányt választott szintén elítélte a Caracasban lezajlott fejleményeket. Az Európai Unió vasárnap leszögezte, hogy továbbra is Guaidót fogják elismerni az ország legitim vezetőjeként. A brazil kormány demokráciaellenesnek nevezte Maduro húzását, az Egyesült Államok egy magas rangú latin-amerikai diplomatája pedig bohózatnak minősítette a meghamisított parlamenti ülést.
A világháló forgalmának korlátozását figyelő NetBlocks csoport szerint a nap folyamán korlátozottan voltak elérhetőek Venezuelában az internetes közösségi és videomegosztó portálok, feltehetően a parlamenti elnök megválasztásával összefüggésben.
Kiemelt kép: Juan Guaidó megpróbál bejutni a kormány által elfoglalt venezuelai parlament épületébe. Fotó: Europress/Federico Parra/AFP