Nagyvilág

570 ezer sertést öltek már le Romániában a pestis miatt

Újabb 26 ezer sertés elpusztításáról döntött – a fertőzés terjedésének megelőzése érdekében – a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság, miután afrikai sertéspestis vírusát mutatták ki a kelet-romániai Braila megyében egy sertésfarmon. A farm tulajdonosai kártérítést kapnak.

A hatóság a múlt kedden, tehát a mostani eset előtt azt közölte: Romániában az afrikai sertéspestis megjelenése óta több mint 543 ezer sertést kellett leölni. A fertőzés az ország 41 megyéje közül 36-ot érintett: 24 megyében vannak házisertéseknél észlelt fertőzőgócok, a többi 12 megyében vaddisznóknál mutatták ki a kórokozó jelenlétét. A legnagyobb számban a magyar és ukrán határ közelében lévő partiumi, illetve a déli, Duna-menti megyékben észleltek pestises megbetegedéseket a vaddisznóknál.

A betegség 2017. július 31-én jelent meg először Romániában, az ország észak-keleti térségében, a magyar-ukrán-román hármashatár közelében. Azóta 2257 fertőző gócot sikerült felszámolni, és eddig 14 507 állattartónak fizettek ki összesen 403 millió lej (27,8 milliárd forint) kártérítést.

Vaddisznókban már Békés megyében is megjelent az afrikai sertéspestis, ugyanakkor több ezer házisertés leölése ellenére a magyar hatóságok állítják, hogy továbbra is csak a vaddisznóállomány fertőzött.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/EPA/Rolex Dela Pena

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.